Fotó: Kristo Robert
Két autó, egy haszongépjármű és egy személygépkocsi ütközött össze hétfő délután Csíkszentmiklós közelében, az országúton. Az ütközés következtében hárman sérültek meg.
2009. december 14., 20:192009. december 14., 20:19
2009. december 14., 23:502009. december 14., 23:50
Fotó: Kristo Robert
Mint Gheorghe Filip rendőrséigi szóvivő elmondta, a személygépkocsival közlekedő 34 éves Bákó megyei G. C. nagy sebességgel haladt egy veszélyes kanyarban, az autó áttért a menetiránnyal ellentétes oldalra, és frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő haszongépjárművel, amelyet szintén egy Bákó megyei sofőr vezetett. Megsérült a személygépkocsi vezetője, valamint utasa.
Mint a Hargita Megyei Mentőszolgálattól megtudtuk, a két Bákó megyei illetőségű sérült állapota súlyos, egyikük kómás állapotba került – mindkettőt kórházba szállították.
Több hetes felkészülés, alapos munka szükséges ahhoz, hogy rajtra készek legyenek a csíkszentkirályi roncsderbin induló autók, ráadásul a helyszínen is kell egy olyan szerelőcsapat, amely a lehetetlennek tűnő feladatokat is megoldja.
Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.
Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.