
A Vákár Lajos Mújégpálya helyett ezúttal az Erőss Zsolt Arénában zajlik az expó
Fotó: Veres Nándor
Csütörtökön kezdődik a 27. Csík-Expó, Székelyföld legnagyobb, ingyenesen látogatható kiállítása és vására. A május 25-28. között zajló rendezvényt először tartják az Erőss Zsolt Arénában. A szerkesztőségünknek is eljuttatott közlemény szerint az ország minden szegletéből, illetve Magyarországról érkező cégek termékeinek kedvezményes árusítását, termékbemutatókat, és szórakoztató programot is kínálnak a szervezők.
2017. május 22., 16:482017. május 22., 16:48
2017. május 22., 19:352017. május 22., 19:35
A kiállítás és vásár naponta 10-19 óra között látogatható, a hivatalos megnyitót csütörtökön 12 órakor tartják. Az új helyszín adta lehetőségeket kihasználva
A helyi 4 Seasons Sportegyesülettel együttműködve a boomper ball (buboréklabda) kipróbálásának lehetőségével is várják az érdeklődőket. A rendezvény szervezője a csíkszeredai Expo Har Kft., támogatói pedig Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, illetve Hargita Megye Tanácsa.
Az Expo-Har ugyanakkor a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. székelyudvarhelyi regionális irodájával és a Csíki Vállalkozók Egyesületével közösen
Az eseményen való részvétel szintén ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, az érdeklődőknek a belépéshez előzetesen ide kattintva lehet regisztrálni. A vásárral párhuzamosan az Expo-Har egy NB és DJ Venom (a magyarországi Halott pénz együttes tagja) koncertturnét is szervez több erdélyi helyszínen, így Csíkszeredában is. Az ehhez kapcsolódó részletek az esemény Facebook-oldalán találhatók.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.
A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.
Értesítsék a helyi rendőrséget vagy az éjjeli menedékhelyet, ha hajléktalan embereket észlelnek az utcán – hívja fel a marosvásárhelyiek figyelmét a polgármesteri hivatal, tekintettel a következő napok rendkívül alacsony hőmérsékletére.
A központi költségvetési intézmények tartozása tavaly novemberben 28,05 százalékkal 859,4 millió lejre nőtt az októberi 671,1 millió lejről – derül ki a pénzügyminisztérium szombaton közzétett adataiból.
Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden bizonnyal még egy ideig velünk maradnak, hiszen a bőséges szilárd csapadék után még napokig kitartó dermesztő hideg érkezett a térségbe.
szóljon hozzá!