Nem fizet a Carpatica biztosító az ügyfelei által okozott közlekedési károkért – ezért a lakossági panaszért a kárfelmérők gyors kicserélődése lehet a magyarázat az udvarhelyi kirendeltségvezető szerint.
2010. január 06., 15:082010. január 06., 15:08
2010. január 06., 15:262010. január 06., 15:26
Az egyik panasz szerint 2009 októberében történt autókarcolás javítási költségeit sem fizette még ki az említett biztosító, illetve olyan esetet is jeleztek, hogy egy bizonyos autószervíz nem dolgozik olyan kliensnek, akinek a Carpatica a biztosítója.
Görgényi Edina, a biztosító székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetője azt közölte, hogy decemberben már sok ügyet megoldottak, kifizették a károsultakat, ám munkájukat nehezítette a kárfelmérő személyek állandó változása. A késéseknek főleg ez volt az oka, de az esetek mind megoldódnak néhány héten belül: megpróbálják felgyorsítani a folyamatokat, ezért a csíkszeredai kirendeltségnél dolgozók is besegítenek a munkába.
Villanyoszlopcsere kezdődött Betfalván szerdától, a lakosságot arra kérik, ne parkoljanak az oszlopok közelében a munkálatok ideje alatt.
A korisuliban ezer gyerek megtanult korcsolyázni, több udvarhelyi fiatal a jégkorongban már az akadémiai szintig jutott, több mint tízezren pedig éltek a szabadidős korcsolyázás lehetőségével a lezárult szezonban a székelyudvarhelyi korcsolyapályán.
Átmenetileg nem lesz víz több utcában Székelyudvarhelyen szerdán – értesíti az érintetteket a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Átlagosan napi 2100 diákot és idős embert szolgálnak ki meleg ebéddel a nagygalambfalvi önkormányzat által alapított Menza munkatársai. A kormánytól függ, hogy terjeszkedhet-e a két épülettel rendelkező közösségi konyha.
Több Oroszhegy községi faluban nem lesz áramszolgáltatás szerdán reggeltől délutánig – értesíti a lakosságot az oroszhegyi polgármesteri hivatal.
Fontos változás a székelyudvarhelyi tömegközlekedésben: a jegyeket mostantól érvényesíteni kell a buszon. A rendszer fejlesztése nemcsak a rendet szolgálja, hanem új munkahelyeket is teremthet – amennyiben azokat a minisztérium jóváhagyja.
Elkezdték a Fenyéd-patakon átívelő két betonszerkezetű híd megépítését, és hamarosan egy harmadik esetében is startolhatnak a munkálatok, miután sikerült pontot tenni a közbeszerzési eljárás miatt kialakult peres ügy végére.
Húsvéti hangolódásra hív az Artera Míves Alkotók Háza: április 17-én tojásírással és népi játékokkal idézik meg a hagyományokat Székelyudvarhelyen. A részvételhez regisztráció és néhány tojás szükséges.
Összesen 20 ezer lejre szabtak ki bírságot a csendőrök a hétvégi Hargita Ralin, köztük italozás, provokálás és rendőri intézkedés akadályozása miatt. Komolyabb incidens nem történt, a rendezvény zavartalanul zajlott.
Túlságosan párássá vált a levegő a parajdi sóbányában, ezért vezetősége hétfőn egy napra lezárta a létesítmény turisztikai részlegét. A gond nem veszélyezteti a húsvéti nyitva tartást.