
Még várni kell a beruházások elkezdésére. Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Két csíkszéki községben is bölcsőde építésére készülnek a fejlesztési minisztérium biztosította finanszírozással, de az előkészületek lassan haladnak. Csíkszentsimonban a szükséges összeg kiegészítésére kell várni, Csíkszentgyörgyön pedig most készülnek az építéshez szükséges terület átadására, ott közbeszerzés csak ezután lesz.
2024. március 18., 14:592024. március 18., 14:59
Számos vidéki bölcsőde építésére adott lehetőséget a fejlesztési minisztérium által korábban indított támogatási program, amelyre két csíki község, Csíkszentsimon és Csíkszentgyörgy is sikeresen pályázott. Noha a finanszírozási szerződéseket másfél éve aláírták, az építkezések elkezdésének időpontja még nem ismert,
Csíkszentsimonban egy 2021 elején készített felmérés igazolta a beruházás szükségességét, akkor a községben a három év alatti gyermekek száma megközelítette a kétszázat, és sokan a hároméves kor elérése előtt kerültek be az óvodába, napköziotthonba. A község rendelkezett megfelelő, telekkönyvezett közterülettel a napközi épülete mögött, ezt át is adták az Országos Beruházási Társaságnak (CNI), amely lefolytatta a közbeszerzési eljárást, és tavaly novemberben nyertest hirdetett. Utána viszont megtorpant a folyamat – tudtuk meg Kozma István polgármestertől.
Mint elmondta, kivitelezési szerződést azóta sem írtak alá a nyertes céggel, mert
A községvezető nemrég Bukarestben is találkozott a fejlesztési miniszterrel, aki szerint ki kell egészíteni a költségvetést, ezt a pénzügyminisztériumnak kell megtennie, erre várnak. Kozma István azt mondta, ő kissé csalódottan távozott ezek után, mert
csak egy hosszú eljárást ismertetett. Most azt remélik, minél előbb rendeződik a helyzet, ennél többet nem tehetnek.
Csíkszentgyörgyön ennél több feladata volt a helyi önkormányzatnak az előkészületek során, mivel megfelelő területtel nem rendelkeztek, így vásárolniuk kellett az elmúlt évben egy telket a kiszemelt helyszínen, a csíkbánkfalvi óvoda mellett. A folyamat lezárult, ugyanakkor egy övezeti rendezési terv (PUZ) elkészíttetésére is szükség volt, ezt a helyi tanács ülésén készültek elfogadni – ismertette kérdésünkre Réti Zsófia.
A község polgármestere arra is kitért, hogy a rendezési terv elfogadása után geotechnikai és topográfiai tanulmányok elkészítése következik, majd
A negyven gyermeket befogadó bölcsőde építéséhez szükséges közbeszerzési eljárást ezután tudja kiírni a beruházás lebonyolításával megbízott intézmény.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
szóljon hozzá!