Talán a címben szereplő mondat fejezi ki a legmegfelelőbben azt az életérzést, mellyel hétfőn útjára indult az Erdélyi Háló Egyesület által Marosfőn szervezett egyhetes kereszténytábor. A Kárpát-medence egészéből érkezett több mint háromszáz vendég előadásokon, kiscsoportos beszélgetéseken vesz részt, és természetesen nem maradhat el az ima, a sport, a jókedv és a kacagás sem.
2011. augusztus 01., 18:262011. augusztus 01., 18:26
2011. augusztus 08., 16:002011. augusztus 08., 16:00
„Ezen a héten a kereszténység és magyarság kérdését járjuk körül. Meggyőződésünk, hogy ebben a két kérdésben otthonosan kellene mozognunk” – fogalmazott a tábor hivatalos megnyitóján Sebestyén Ottó katolikus lelkész. Az Erdélyi Háló egyesület vezetője szerint a hétnapos együttlét legfőbb célja töltekezni, fejlődni és élményszerűen megélni a nemzeti és keresztény gyökereinkkel való kapcsolatot. Szintén a táborlakókhoz szólt Koncz András, a Kárpát-medencei Háló Egyesület vezetősége tagja. Hangsúlyozta, az Istenhez vezető utat mindig maga az ember rajzolja. „A Hálóban azt látom, nem tanítani próbál, hanem szeretetközösséget kínál számunkra, hiszen embertársunkkal való találkozás az, ami megmutatja utunkat Istenhez” – fogalmazott.
Isten az ő szeretetében alkotott minket
Sajnos, a globalizáció arra ösztönzi az embereket, hogy Isten nélkül éljenek – ez már Tamás József püspök részéről hangzott el a hivatalos megnyitót követő szentmise prédikációjában. Az egyházi méltóság vészjóslónak nevezte, hogy a nyugati országokban megpróbálják kitépni Istent az emberek szíveiből, a társadalmi életből. „Hová vezet ez az út, amely az elvallástalanodásba akarja sodorni az embereket?” – tette fel a kérdést a püspök.
Tamás József a szentmisei üzenetével kapcsolatban portálunknak úgy fogalmazott, Hunyadi János egykori hadvezér és kormányzó fiaira az istenfélelmet és a hazaszeretetet hagyta örökségül. „Úgy érzem, ez nem csak két fiának, hanem mindannyiunknak szól” – jegyezte meg. „Táborunkban hagyományosan a Kárpát-medencéből vannak a résztvevők, hálósok és a Háló iránt érdeklődő, nyitott, kereső emberek” – magyarázta az eseménnyel kapcsolatban a tábor vezetője. Pázmán Attila elmondta, a tábor programját öt, korcsoportokra lebontott altáborban szervezték meg, Erre azért volt szükség, mert a kereszténység és magyarság témája másképpen érinti meg a felnőttet, mint például egy fiatalt vagy gyereket. Az előadások, szentmisék, illetve különböző kulturális és szórakoztató programok sorozata szombaton délután, a dr. Jakubinyi György által celebrált szentmisével zárul.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
Látványos kísérlettel mutatták be a Hargita megyei hegyi csendőrök, hogy milyen gyorsan fagy meg a víz mínusz 17 Celsius-fokban.
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
Hipotermia miatt halt meg keddre virradóan egy 65 éves, temesvári férfi.
Tovább szűkítik a jogosultak körét a közszféra alkalmazottai számára biztosított üdülési utalványrendszerben. Kivezetik ugyanakkor a kötelező önrészt, így már nem jogszabályi, hanem piaci muszájból kell hozzátenni.
Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.
Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
szóljon hozzá!