
Képünk illusztráció
Üzletekben, bevásárlóközpontokban bizonyíthatják rátermettségüket a Maros megyei kereskedelmi szakos tanulók május 16-án, csütörtökön. Versenyt szerveznek számukra, amelyen olyan feladatokkal bízzák meg a versenyzőket, amelyeket egy boltban kell tudniuk az ott dolgozóknak.
2019. május 15., 12:252019. május 15., 12:25
A marosvásárhelyi Avram Iancu Szakközépiskola szervezésében a megyéből hat csapat méri össze szakmai tudását és ügyességét. Marosvásárhelyi, nyárádszeredai, dicsőszentmártoni és segesvári iskolák 9., 10. és 11. osztályos tanulóinak kell bizonyítaniuk, hogy amit eddig elméletben tanultak, azt a gyakorlatban is tudják alkalmazni.
Maria Băldean programkoordinátor elmondta, egy-egy csapat három tagú. A csapatoknak előbb az elméleti megmérettetésen kell helytállniuk, ami csütörtök délellőt 10 órakor kezdődik a szervező szakiskolában. Azt követően egy üzletlánc helyt ad a gyakorlati feladatnak, ott másfél órán bizonyíthatják a diákok, hogy jó eladók, megfelelő kereskedők lesznek.
Maria Băldean azt is elmondta, hogy ez már a harmadik ilyen vetélkedője a kereskedő szakos tanulóknak, és tudomása szerint az egyetlen ilyen jellegű verseny az egész országban. Ezért is szeretné, ha jövőre kiterjesztenék, és országos szinten is megszerveznék.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!