Fotó: Kristó Róbert
Balánbányán tárgyalt, illetve vizsgálta meg az iskolák fűtéshiányának helyzetét kedden, október 12-én Ladányi László, Hargita megye prefektusa és a gázszolgáltató vezetője. A prefektus a megbeszélések után elmondta, a gázszolgáltató garanciákat kér arra, hogy a tetemes adósságot a város ki fogja tudni fizetni és közölte, dolgoznak a kért garanciák szállításán.
2010. október 12., 17:542010. október 12., 17:54
2010. október 12., 17:592010. október 12., 17:59
Fotó: Kristó Róbert
Balánbányán kedden Nistor Imre alpolgármester tájékoztatása szerint a három iskola közül egyben volt tanítás, a Geo Bogza Általános Iskolában tanítottak, de csak csökkentett időtartamú órákat tartottak. Az alpolgármester közlése szerint amennyiben továbbra sem lesz fűtés, abban az iskolában is leállnak. A bányavárosban hétfőtől, október 11-től nincs tanítás az 1-es számú általános iskolában és a Liviu Rebreanu Szakközépiskolában a fűtés hiánya miatt. A gázszolgáltató néhány hónapja a felhalmozott adósságok miatt szüntette meg a szolgáltatást, amelyet a város pénzhiányra hivatkozva nem fizetett ki.
Ladányi László prefektus kedden a gázszolgáltató, a Hargita Gáz Rt. vezetőjével együtt a helyszínen tájékozódott a kialakult helyzetről. A prefektus elmondta, bár kedden melegebb volt az idő, mint az elmúlt időszakban, még mindig csak 12–13 Celsius-fok volt az osztálytermekben és ilyen körülmények között valóban nehéz az oktatást folytatni. Közölte, megbizonyosodtak arról, hogy a technikai feltételek adottak a fűtés beindítására – a gázórák is fel vannak szerelve –, ha tehát a gázszolgáltató úgy dönt, hogy beindítja a szolgáltatást, akkor mindhárom iskolában azonnal elindulhat a fűtés. A prefektus ismertette, a gázszolgáltató helyszínen tartózkodó vezetője garanciákat kért arra, hogy a balánbányai önkormányzat által felhalmozott adósság – mintegy 250 000 lej – ki lesz fizetve. Amennyiben kap a cég ilyen garanciákat, felmerülhet a gázszolgáltatás újraindításának a lehetősége – ismertette Ladányi László.
Elmondta, jelenleg azon dolgoznak, hogy ezeket a garanciákat szállítani tudják, a gyerekek és a megye érdekében a kormányhoz fordultak segítségért. A megye érdeke is, hogy ez a probléma rendeződjön, hisz ha a Hargita Gáznak nagy kinnlévőségei vannak, akkor a cég számára is elzárhatják a csapokat és a megye nagy része szolgáltatás nélkül marad – ismertette a prefektus. Közölte, a kormánytól a költségvetés-kiigazítás keretében kérték azt az összeget, amivel a város tartozik a szolgáltatónak, egyelőre azonban még dolgoznak ezen, nincs konkrétum az eredményekről. A prefektus hozzáfűzte, a jövőben jóval szigorúbban ellenőrzik Balánbányán a költségvetés összeállítását és azt is, hogy a város betartja-e a megszabott prioritásokat a kifizetések folyósításában. „Nem kerülhet még egyszer ilyen helyzetbe a település” – szögezte le Ladányi.
Nistor Imre alpolgármester még elmondta, eddig annyit tudnak, hogy 40 000 lejt kiutalt számukra a kormány és a héten a Hargita Megyei Tanács 15 000 lej kiutalásáról dönt, a költségvetés-kiigazítás keretében kért összegről pedig várják a fejleményeket. Az alpolgármester véleménye szerint, ha a gázszolgáltató a beígért összegekre alapozva elindítja a szolgáltatást, akkor esetleg már a héten, de nagyobb valószínűséggel hétfőtől lehet fűtés a balánbányai iskolákban.
Elsőfokú szélriasztás van érvényben vasárnap estig tizenöt megyében, köztük a székelyföldi megyékben is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az elmúlt időszakhoz képest igencsak lehűlt az idő vasárnapra virradóan, az Omu-csúcson pedig fagypont alá esett a hőmérséklet augusztus 24-e hajnalán.
A Richter-skála szerint 4,2-es erősségű földrengés történt vasárnap reggel 7 óra 15 perckor Vrancea megyében, a Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.
Számos hegyet ajánlhatnánk kirándulási célpontként, hiszen Székelyföld bővelkedik felhőket botlasztó magaslatokban. Most a Nagy-Nemerére esett a választásunk, amelynek titka megfejtéséhez csak akkor kerülhetünk közelebb, ha körbenézünk a csúcsáról.
Egy 73 éves, külföldi motorost harapott meg egy medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. Az eset akkor történt, amikor a férfi a forgalmi torlódás miatt megállt.
Egy terepjáró négy utasa életét vesztette és egy megsérült, miután a jármű felborult a Portăreasa-hegységben, Albeștii de Muscel község térségében – számolt be az Argeș megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A román rendőrség Gânj Emil felkutatására indított akciója során sikerült Németországban elfogni a nemzetközileg körözött Sălăgean Ilie Liviut. A férfi tettestársa volt a mezőméhesi gyilkosnak egy 2011-ben elkövetett emberölésben.
Csaknem két hónappal a meghirdetés után több mint nyolcvanan jelentkeztek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idősek és kiszolgáltatott helyzetben lévők számára indított Gondosóra-programra. A készülékeket szeptemberben kezdik el kézbesíteni.
Tizennyolc éves fiatal vesztette életét az Argeș megyei tragédiában, amikor egy épület tetőzete három emberre omlott a péntek esti viharban.
Három ember meghalt, négyen pedig megsérültek a péntek esti viharok következtében – jelentette be szombaton reggel a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség.