Többen is jelezték, hogy végigtekernék a 28 kilométeres távot. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Kerékpáros felvonulást szervez szombaton az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége. Az akcióval az észak-erdélyi autópálya építésének folytatását próbálják szorgalmazni.
2017. október 27., 16:272017. október 27., 16:27
Az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, Csomortányi István szerint
A felvonulás 10 órakor indul a nagyváradi Széchenyi parkból, majd Hegyközpályi, Hegyközcsatár és Síter érintésével a Szalárd határában található, csak részben kivitelezett autópálya-felüljáróig kerekeznek a résztvevők – számol be az Agerpres.
Hozzátette, november 20-áig nyújthatják be a cégek ajánlataikat, ezt követően kiértékelik ezeket, és december 15-én kihirdetik a versenytárgyalás győztesét.
„Nincs semmiféle probléma, a versenytárgyalást nem halasztották el. (...) Nem lehet átugrani az eljáráson. Eddig minden illeszkedik az ütemtervbe” – tette hozzá a prefektus.
Az egészségügyben dolgozók bérpótlékai a munkájuknak csak egy meghatározott része esetében csökken, más tevékenységeik esetében nem. Még nem világos, hogy ennek rendszerszinten milyen hatása lesz, véli a Sanitas képviselője.
Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy jövő évben sem fognak nőni a nyugdíjak és a közalkalmazotti fizetések. A költségvetési hiány csökkentése érdekében kétkulcsos áfát vezetnek be, és csökkentik a pártok állami támogatását is.
Börtönbüntetést kaptak ketten Hargita megyében állatkínzás miatt: egy 19 éves a kölyökkutyáját tépette szét nagykutyákkal, egy másik pedig megcsonkította saját kutyája fülét. Az első esetben felfüggesztett büntetés született, másodikban letöltendő.
A Közigazgatási Szakszervezetek Szövetsége (FNSA) kérte a Nép Ügyvédjétől, hogy hivatalból emeljen alkotmányossági kifogást az alkotmánybíróságon a közigazgatásban dolgozók bércsökkentését előíró 2025/36-os számú sürgősségi kormányrendelet ellen.
Háborús bűnösök kultuszának ápolása és legionárius propaganda vádjával bíróság elé állította a legfőbb ügyészség Călin Georgescut. A volt elnökjelöltet további öt bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyek ügyében folytatódik a nyomozás.
A diákok megnyugtatása a célja annak az intézkedésnek, amely értelmében idéntől meg lehet tekinteni a nyolcadikosok képességfelmérő dolgozatait – véli Irsai Izabella tanfelügyelő. A jegyeket csütörtökön teszik közzé, óvni már aznap is lehet.
Baleset történt Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág és Oltmező utcai kereszteződés körforgalmának közelében szerdán. A történtek miatt nehézkesen halad a forgalom az érintett útszakaszon.
Ilie Bolojan miniszterelnök a Hivatalos Közlönyben szerdán közzétett határozataiban megszabta az öt kormányfőhelyettes feladatkörét.
Csütörtökön elsőfokú hőségriasztás lesz érvényben tizenöt nyugat- és dél-romániai megyében – figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Gyermekekhez, tanítókhoz és szülőkhöz is szól az az októbertől induló kezdeményezés, amely a román nyelv játékos, élményszerű elsajátítását tűzte ki célul Csíkszeredában – olvasható a városháza szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében.
szóljon hozzá!