
Fotó: Maros megyei rendőrség
Becslések szerint mintegy 3 millió euró értékben több mint 200 kilogramm kábítószert foglaltak le a Marosvásárhelyi Szervezett Bűnözés Elleni Brigád és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei.
2025. július 17., 17:522025. július 17., 17:52
A 39 éves gyanúsított júliusban Spanyolországból mintegy 170 kg kannabiszt és 5 kg kokaint szerzett be, amelyet kávégépeket és csempét szállító rakományba rejtve juttatott be Romániába.
július 17-én az Arad megyei rajtaütés során.
Fotó: Maros megyei rendőrség
Ugyancsak ő volt az, aki júniusban már mintegy 80 kg kannabiszt csempészett be az országba, amelyet egy kolozsvári raktárban helyezett el. A 28 éves társ ebből később 23 kg-ot vett át, majd másnap továbbadta azt egy harmadik személynek – közölte a Maros megyei rendőrség sajtóosztálya.
A hatóságok már június 4-én őrizetbe vettek három további személyt, akik közül kettőt értékesítés közben kaptak el, miközben 5 kg kannabisszal üzleteltek. Egy másik helyszínen további 6,5 kg kannabiszt találtak egy bérelt lakásban, szintén Kolozsváron.
Fotó: Maros megyei rendőrség
A két fő gyanúsítottat július 17-én 24 órára őrizetbe vették, majd a Maros Megyei Törvényszék 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el velük szemben.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
szóljon hozzá!