Hirdetés
Hirdetés

Kávé köré épülő különleges előadással várják a kollokvium közönségét

Az előadás a kávé által megteremtett világot hivatott megmutatni •  Fotó: Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Az előadás a kávé által megteremtett világot hivatott megmutatni

Fotó: Csiky Gergely Állami Magyar Színház

A legjelentősebb erdélyi kisebbségi színházi fesztivál közepéhez érve kijelenthető, hogy a XII. Nemzetiségi Színházi Kollokvium bővelkedik legekben. Az Újvidéki Színház legelső alkalommal látogatott el Gyergyószentmiklósra, legelsőként mutatták be Bocsárdi László színházi rendező, a Figura Stúdió Színház alapítójának életművét, a legtöbb koncertre is az idén kerülhet sor a fesztivál történetében.

2017. október 17., 19:512017. október 17., 19:51

És ha már a legeknél tartunk, a nagyérdemű szerda este tekintheti meg a Kollokvium legnépesebb előadást és a legelső Purcărete rendezést, ami a Figurába érkezik.

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a szintén Temesvári Állami Német Színház közös produkcióját, a Silviu Purcărete által rendezett Moliendo café-t este nyolctól nézhetik meg Figura nagytermében.

Hirdetés

Két társulat, 36 színész, 44 szék, 12 asztal, 20 zsák kávé illata, két hónap intenzív rögtönzés, a játék és a kollektív alkotás öröme. A kávé íze, zamata, hangulata, története és kultúrája köré építkező mozaikszerű szerkesztés a varázslat és ábrándok világába visz. Mindenki számára érthető, önálló nyelven szól. Színház ez a javából, igaz élettel bélelt, organikus zenébe hangolt, tehetséges színészi játéktól fűtött, gazdag képi világba komponált rendezés. Egyszerre hat érzéseinkre, gondolatainkra, képzeletünkre és érzékszerveinkre.

Egy jól ismert '50-es évek béli zenei darab a Moliendo Café (Kávét darálva) adja címét Silviu Purcărete temesvári rendezésének.

Az előadás egy nonverbális kreáció, szinte 40 szereplővel, amely a kávé által megteremtett világot hivatott megmutatni – azé a nedűjét, amely a rendező szerint „semmit sem ér, de mégis mindannyian élünk vele.”

A Párizsban élő világhírű rendező alkotásai a színházi mestermű és a nemes értelemben vett egyszerűség különös ötvözetei. A próbafolyamatot egy workshoppal kezdték, az együttműködésben születő produkciót nem szolgálta sem forgatókönyv, sem irodalmi alkotás. Purcărete csupán témákat ajánlott számukra, a válaszul születő improvizatív játékokból pedig megszületett az előadás.

A teret Dragoş Buhagiar látványtervezővel együtt gondolták ki, egy egyszerű, de felettébb művészi színpadképet hozva létre, a díszlet mindent beborít, uralja a teret, mégis szinte láthatatlan, észrevehetetlen, látványával bevezetve a nézőt egy mágikus valóságba. A színpad egy átlátszó fallal van elválasztva. A túloldalon egy másvilági szereplőt látunk, zsákokkal, teli zsákokkal… Bennük temérdek sok kávé. Át akar jutni a másik oldalra, de a másik oldalon, az innenső világ húzódik. Az asztalok mellett pincérek sürögnek-forognak, különféle embereket szolgálnak ki. Van ott mindenféle ember, a értelmiségitől hajléktalanig. A ma kávézójában mindenki ott tartózkodhat. Egyesek politikai kávéért, mások erotikus kávéért, ki-ki a maga kávéjáért jött el ide.

A kávé, bármennyire is hasznavehetetlen, ürüggyel szolgál arra, hogy az emberek találkozhassanak egymással. A kávé egy remek alkalom: egy kedvelt személlyel eltöltött időre, meditációra, értelmetlen csevejre, családi perpatvarra, pletykára, panaszra, vallomásra, szerelemre, elhagyásra… Egy jó fekete mellett elüldögélve rendezhetjük kusza gondolatainkat, és világmegváltó ötleteket eszelhetünk ki.

Az előadás fontos részét képezi a zene, amit Vasile Şirli szerzett, dallamiban megidézve a kávéillattal és cigarettafüsttel telítődött századokat. A zeneszerzéshez ismernie kellett a népszerű kávéházakat: a bécsi, párizsi, moszkvai és latin-amerikai kávé történelmét.

Idézet
Be kell vallanom, hogy amikor elkezdtem írni a zenét, nem kávé aromákat, hanem ritmusokat éreztem, egy bizonyos dinamikusságot. Az elképzelés az volt, hogy egy ilyen fajta előadáshoz használható zenét szerezzek, amelyet valódi eszközként és nem csak aláfestés gyanánt alkalmazhatott a rendező.

A zenei próbák kezdetén előre figyelmeztettem a színészeket, hogy mindnyájuknak meg kell tanulniuk mindazt, ami énekelhető, természetesen azt is ami hangszeres rész, az énekes részek azonban sokkal nehezebben tanulhatók” – idézte fel a munkafolyamatot Vasile Şirli.

Sokszor egy leütött akkord vagy szaxofonszóló indítja el a cselekvéseket, prímán együttműködik zene és mozgás, színész és muzsikus, jófajta dzsesszes hangulatot keltve. Az idilli kávézós hangulat azonban nem állandó az előadásban. Ugyanis, akár a Faustban, a Radu Stanca Színház előadásában, Purcărete radikális színháza itt is megmutatkozik.

Az ellentétek előadása ez, melyből a mesterség iránti őszinte szenvedély tükröződik.

A Moliendo Café egyszerre több és kevesebb is annál, mint amit egy hétköznapi értelemben vett színházi előadás alatt értünk, blaszfémia, rettenet, szépség, érzékiség, dominák, disznófejű emberek és kávé is megfér benne. Akárki nézi meg az előadást, biztosan talál még hozzáfűzhető legeket, és az is biztos, hogy a Moliendo Café az idei fesztivál legvitatottabb előadása lesz.

Fórum, filmvetítés, buli
A temesváriak előadása mellett a színházi fesztivál szerdai kínálatában kerekasztal-beszélgetés és filmvetítés szerepel. A fórumot a bukaresti Giuvlipen Színházi Társulat tagjai kezdeményezték. Mint közleményükben írják, bár a roma közösség Románia második etnikai kisebbségét alkotja, a kortárs roma kultúra még manapság is értéktelennek címkézve a háttérbe szorul. Ugyanis nem létezik egy állami roma színház, sem romáknak fenntartott szekciók a már meglévő színházakban. Nem létezik egyetlen olyan kulturális intézmény sem, amely összegyűjtheti és egyesítheti a roma színészeket, rendezőket, dramaturgokat, sőt mi több, nincs egyetlen olyan kezdeményezés sem a színházakban, amelyben a roma közösség valódi problémáinak hangot adhatna. Romániában nem létezik olyan nyilvános hely, ahol egy roma önreprezentációs színházi projekt létrejöhetne. A roma kultúra, ha meg is mutatkozik valamilyen formában, azt alkalmazkodásra képtelennek, csökönyösen hagyományosnak vagy túlromantizáltan festik le. Amit mi szeretnénk, az egy bizalmi közeg, egy támasz egy nemzeti projekt elindításához, melynek célja a Kortárs Roma Színház megalapítása, ahol nyíltan tárgyalhatunk az aktuális roma helyzetről, a kisebbséget érintő problémákról és roma kultúra szükségességéről – olvasható a társulat közleményében. A fórumot szerdán 12 órától tartják a YourLivingRoomban.
17 órától filmvetítésre várják a fesztiválozókat. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét vetítik a stúdióteremben. Amint már megszokott, a napot buli zárja – 23 órától DJ Popular szolgáltatja a zenét a YourLivingRoom-ban.

Markó Orsolya

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gótikus látványvilággal kápráztat el az új Frankenstein-adaptáció

Piszkosul látványos, ezért is kár, hogy a nézők többsége nem nagyvásznon, hanem az otthoni képernyőjén nézheti meg Guillermo del Toro Frankenstein filmjét. Ajánló.

Gótikus látványvilággal kápráztat el az új Frankenstein-adaptáció
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Többen is ittasan ültek volánhoz a hétvégén Hargita megyében

Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.

Többen is ittasan ültek volánhoz a hétvégén Hargita megyében
2025. november 10., hétfő

Öt kategória, amiből a legjobban fogyott az idei fekete pénteken

A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.

Öt kategória, amiből a legjobban fogyott az idei fekete pénteken
2025. november 10., hétfő

Éjszakai fagyok a következő két hét előrejelzésében

Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.

Éjszakai fagyok a következő két hét előrejelzésében
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Felkészültünk a télre: szinte teljesen megteltek a földgáztárolók

A földgáztárolók töltöttségi szintje 96 százalék, az energiatermelő víztározókban több mint 2400 gigawattnyi tartalék áll rendelkezésre (a teljes kapacitás 74 százaléka), a szénkészletek pedig csaknem 206 ezer tonnával haladják meg a 2024-es szintet.

Felkészültünk a télre: szinte teljesen megteltek a földgáztárolók
2025. november 10., hétfő

Működik az e-személyi adatainak ellenőrzésére szolgáló új alkalmazás

Működik az alkalmazás, amely az elektronikus személyigazolvány chipjében tárolt adatok olvasására és ellenőrzésére szolgál – olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében.

Működik az e-személyi adatainak ellenőrzésére szolgáló új alkalmazás
2025. november 10., hétfő

Két veszélyes kangál keveréket fogott be a csíkszeredai önkormányzat

Jelentős pénzbírságra számíthatnak azok a gazdák, akiknek a kangál-keverék kutyájukat Csíkszereda közterületéről kellett befogni a hétvégén. Mindkét ebet a kutyamenhelyen helyezték el.

Két veszélyes kangál keveréket fogott be a csíkszeredai önkormányzat
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Ennyi ingatlan cserélt gazdát októberben Romániában

Októberben 58 502 ingatlant adtak el Romániában, 3242-vel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).

Ennyi ingatlan cserélt gazdát októberben Romániában
2025. november 10., hétfő

Újabb határátkelőhelyekre terjesztik ki az új digitális belépési-kilépési rendszert

További hat határátkelőhelyen alkalmazzák hétfőtől az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgáló új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES) – közölte a román határrendészet.

Újabb határátkelőhelyekre terjesztik ki az új digitális belépési-kilépési rendszert
2025. november 10., hétfő

Hargita megyei utak téli karbantartása: napi kötelező beavatkozás a főbb útvonalakon

18,3 millió lejt szán a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre Hargita Megye Tanácsa. Az 1-es kategóriába sorolt főbb útvonalakon a megbízott cégeknek november 15-től naponta kötelezően be kell avatkozniuk a balesetek megelőzése érdekében.

Hargita megyei utak téli karbantartása: napi kötelező beavatkozás a főbb útvonalakon
Hirdetés