
Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Magyari Tekla és Simó Csaba. Elismert televíziós munka
Fotó: MTI/Kovács Attila
Külhoni magyar alkotásokat díjaztak az I. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón Visegrádon csütörtök este, a rendezvényen a televíziós, a rádiós és a nyomtatott sajtó képviselői vehettek át elismeréseket. A Székelyhon.ro főszerkesztőjét, Szüszer Róbertet is díjazták.
2019. június 15., 15:092019. június 15., 15:09
2019. június 16., 13:532019. június 16., 13:53
Mucsányi János, az MTVA Vallási Főszerkesztőségének vezetője a zsűri nevében kiemelte: rendkívül sokféle pályamunka érkezett a felhívásra. A tematikai sokszínűség mellett a zsűri szempontjai is sokszínűek voltak, és mindenkinek a szívéhez egy kicsit más állt közelebb – tette hozzá az MTI beszámolója szerint.
Elhangzott:
Televíziós kategóriában az elismeréseket Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár adta át.
Az első helyezést Magyari Tekla és Simó Csaba (Erdély, Székelyudvarhely) érte el, a második a Pannon RTV (Vajdaság) munkatársaként Herczeg Zsolt, Miskolci Renato és Fleisz Miklós, a harmadik Szabó Attila és Bálint Károly (Erdély, Székelyudvarhely) lettek.
A rádiós kategóriában a díjakat Grezsa István miniszteri biztos nyújtotta át.
Az első helyezett Ternovácz István (Vajdaság), a második Iváncsik Attila (Kárpátalja), a harmadik a Paprika Rádió (Erdély, Kolozsvár) lett.
Galambos István, az MTVA csatornaigazgatója, akinek értékelését Mucsányi János tolmácsolta, kiemelte: 28 hanganyagot hallgatott meg a bírálat során, és minden anyagban talált valamit, ami számára értéket hordozott.
A díjazottak. Portálunk főszerkesztőjét harmadik díjjal tüntették ki
Fotó: MTI/Kovács Attila
A nyomtatott sajtó díjait Szilágyi Péter miniszteri biztos adta át, a kategória
Különdíjban részesült Máriás Endre (Vajdaság) és Kolek Zsolt (Felvidék), az elismeréseket Szili Katalin miniszterelnöki megbízott adta át.
Potápi Árpád János az ünnepségen a nemzetpolitikai államtitkárság nevében
Zárszavában Szili Katalin kiemelte: a média képes a közösség befolyásolására, arra, hogy egy nagyobb közösség kovásza legyen. Hozzátette: mára kialakult a média intézményrendszere, ugyanakkor a területen dolgozók feladata nem egyszerű. A felelősség és hitelesség fontosságát hangsúlyozva rámutatott:
Mára a Kárpát-medence magyarsága egyúttal európai polgár is, és a „nagy ecsetvonásokat” megtették a nemzetpolitika területén – fogalmazott.
Grezsa István arról beszélt, hogy kegyelmi időszakát éli a nemzetpolitika, és megmozdult a magyar élet a Kárpát-medencében. Most van értelme dolgozni, és azt kérte, mindenki érezze ezt át, adja át munkája során az olvasóknak, nézőknek.
A háromnapos médiatalálkozót első alkalommal rendezték meg, hagyományteremtő szándékkal, azon mintegy 180-an, köztük 150 külhoni magyar újságíró vett részt a Kárpát-medence minden tájáról.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!