Hirdetés
Hirdetés

Karácsonyi vásár, gyertyagyújtás és festményadományok átvétele Gyimesbükkben

A tavalyi vásár •  Fotó: Pinti Attila

A tavalyi vásár

Fotó: Pinti Attila

Hatodik alkalommal rendezik meg szombaton és vasárnap Gyimesbükkben a hagyományos helyi termékek karácsonyi vásárát. Lesz adventi gyertyagyújtás is, a község vezetője pedig átveszi azt a 108 olajfestményt, amelyet ajándékba kaptak.

Dobos László

2023. december 14., 20:372023. december 14., 20:37

A karácsonyi vásár helyszíne a gyimesbükki művelődési ház udvara, ahová szombaton 11 és 18, vasárnap pedig 10 és 16 óra között várják az érdeklődőket. A szervezők szerint alkalom adódik a helyi gazdaságokban készült termékek kóstolására, illetve vásárlására, ugyanakkor fellépnek a magyar tannyelvű Dani Gergely Általános Iskola, illetve a román tannyelvű Műszaki Szakközépiskola művelődési csoportjai, valamint a római katolikus és az ortodox templom kórusai. Idén sem marad el a hagyományos karácsonyfa-díszítő verseny, szombaton este pedig meggyújtják a művelődési ház előtt álló adventi koszorún a harmadik gyertyát.

A gyertyagyújtás alkalmával ünnepi beszédet mond Olteán Péter polgármester, aki átveszi azt a 108 festményt, amelyet a község szülötte, Nagy András adományozott Gyimesbükknek.

Hirdetés

Nagy András festőművész Gyimesbükkben született 1952-ben, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, és jelenleg is Háromszéken él. Festészeti tanulmányait a csíkszeredai Népművészeti Iskolába végezte, ahol Gaál András tanítványa volt. Számos hazai és külföldi tárlaton vett részt.

„Célom, hogy munkáimmal a nézők gondolatvilágára és érzelmeire egyaránt hassak. Ezért szeretem munkáimat beszélő képeknek is nevezni. Nagyon szeretek alkotni, elégtétel számomra, ha munkám eredménye valakit megragad” – nyilatkozta egyik interjújában a festőművész.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés