Idén is halk suhogással vagy gyors léptekkel érkező számos angyali meglepetést kaptunk: kicsi, nagyobb és felnőtt olvasóinktól egyaránt. S hogy valóban angyal csengethessen szerkesztőségünkben, és ne csak a fát mutassuk meg ünnepi írásainkban, az Udvarhelyi Híradó Kft. munkatársai is meglepetéssel készültek
2010. december 23., 17:382010. december 23., 17:38
Elmondhatom: legnagyobb karácsonyváró élményeim egyike volt a Juon családdal való találkozás.
Munkatársaink ötlete volt, hogy személyes adományaikkal szerezzünk örömet szentestére egy nagycsaládnak, és hívjuk is meg a mi karácsonyfánkhoz. Plébániai közösségektől és lelkipásztorokat kérdezve megtudtuk: Juon Károly és Anna nyolc gyermeket nevel.
Látogatásomkor első látásra kiderült: hittancsoportból és templomból is ismertük egymást. A jó Isten úgy adta, hogy nyolc gyermekük szülessen – mondta Károly. A legkisebb 11, a legnagyobb 24 éves. „Sok jó ember kicsi helyen elfér” – hiszi az édesanya. Háromszobás lakásban, hatvan négyzetméteren tízen laktak – a két legnagyobb ritkán van már otthon: István Bukarestben, Mária Budapesten dolgozik. Családi fotót kerestünk, de ahogy nőttek, mindig hiányzik valamelyikük a fotózáskor. Közben felidéztük a sorbanállós, adagrendszeres nyolcvanas éveket. A várandós kismama és az édesapa gondjait, hogy élelem legyen a növekvő családnak. Derűsen emlékeztünk, minden mondatukon átsütött a hit: a jó Istennek gondja van a gyermekekre. Ajándékunkat is hitélményként élték meg.
Orsi énekkel köszönte meg
Cégünk angyallelkű munkatársainak jósága megtöltött féltucatnyi bőségzsákot. Bár nincs akkora hely a Juon-otthonban, hogy mindannyian körbe ülhessenek egy asztalt, még karácsonykor sem, de a három legkisebb gyerek arcán-szemén felcsillant a karácsonyi fény, amikor belepillantottak az ajándékokba. Orsi pedig csodálatos dallal ajándékozott meg angyalváró fánknál. Ő a legkisebb, és szülei szerint a legszerencsésebb. A nyáron húsz ország dalosai közül első lett Siófokon, a népdalversenyen. A betlehemesben idén angyalt alakít.
Mindannyian kaptunk ölelést, jókívánságot a nagycsalád jelenlévő tagjaitól. És köszönjük, hogy bár nem szeretik a nyilvánosságot, most kivételt tettek. Az már csak búcsúzáskor derült ki, hogy hűséges olvasóink – a gyermekek is. Általuk lett meghittebb és megható is egyben a minket szeretők által feldíszített karácsonyfánk mellett állnunk.
Körbeállható a fánk
Könnyű dolga van az Udvarhelyi Híradó Hit-Vallás rovat angyalkáinak, mert sokan vannak, ha közösen kell álmodni a szerkesztőségünkbe látogatóknak pompás karácsonyfát, amelynek minden ékessége ajándékozó szépteremtők munkáját dicséri. A napokban az angyalkáink úgy érkeztek, hogy csak néhányuk léptét sikerült meglesnünk. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumból dr. Bekő István iskolalelkész közvetítésével két doboznyi, gyermekkezek által ragasztgatott, ékesített dísz és füzér érkezett. Ugyanakkor kedves szavak kíséretében kaptunk az Egy mosoly az életért Alapítvány Harmatcsepp Önkénteseitől karácsonyfadísz-kollekciót, illetve a Bethlen-negyedi református gyülekezettől is kézzel készített ágdiszítmények érkeztek. Varga Zsuzsa templomot ábrázoló mézeskalácsát és a díszmasnis angyalkákat személyesen hoztuk el. Kerekes Edit Szentegyházáról jókívánságok kíséretében kis dobozban küldte a gyöngyangyalt és a gyöngyékes függesztményt.
A Haáz Rezső Múzeum Karácsonyi üdvözlet című kézműves foglalkozásainak „terméséből” is bőségesen megajándékoztak. A székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskola bentlakói csodacsillaggal leptek meg. Az ünnepi oldalak gyöngyangyalkája a gyepesi nőszövetség ajándéka. A dévai Szent Ferenc Alapítvány máréfalvi Összefogás Házának csapata és a nevelők postai küldeményként adták fel ajándékukat. Ürögdi Veronika mézeskalácsai és a függeszthető habcsókok most is megnézhetők fánkon.
Legszorgalmasabbaknak a szentegyházi Nárcisz és Hófehérke napközi otthonok óvodásai bizonyultak ezúttal. És amit fotónkon látnak, illetve majd személyesen is, ha ellátogatnak Vízkeresztig szerkesztőségünkbe, immár három advent gyümölcse. Angyalpostánk ezúttal is bőséges volt – minden nap hozott sok képeslapot. Emlékkönyvünkben megnézhetik az ünnepek után. A karácsonyfáért a levelet Székely Róbert ügyvezető írta és a fenyőt Sándor Imre hozta Zetelakáról. A karácsonyfalátványról Deák Sándor, Varga Enikő, Demény Ági és Ürögdi Kata gondoskodott.
Akiknek személyesen nem tudtuk megköszönni, hogy együtt tehettük szebbé mindazok ünnepét, akik Szentimre utcai székhelyünkön megfordulnak a napokban, azt kívánjuk: a szívekben legyen karácsony!
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
szóljon hozzá!