Hirdetés
Hirdetés

Káosz a színházban, majd szülinapi koncert a Mokkában

Szombaton újra színpadon a Káosz című előadás •  Fotó: Balázs Attila

Szombaton újra színpadon a Káosz című előadás

Fotó: Balázs Attila

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház 1998 novemberében tartotta színházmegnyitó előadását, akkor még a Művelődési Ház tagozataként vitték színre Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát.

Kovács Eszter

2019. november 15., 11:012019. november 15., 11:01

Huszonegy éve, hogy repertoárszínházként Székelyudvarhelyen minden réteg – gyermek és felnőtt, szórakozni vágyó, igényes, élményt kereső néző – számára kielégítő produkciók létrehozására törekszenek. Az elmúlt 21 év során a színház több ezer bérletese és nézője számos produkciót láthatott: meseelőadást, zenés bohózatot, drámát, klasszikus vígjátékot, kabarét, operettet, tragédiát, szomorú vígjátékot, komédiát stb.

Hirdetés

Tavaly nagyszabású, Tomcsa20 elnevezésű rendezvénnyel ünnepelte két évtizedes fennállását az intézmény, azonban idénről sem marad el a születésnap.

Szombaton este az újra műsorra tűzött Káosz című előadást láthatja a publikum, majd az ünneplés a Mokka Kávéházban folytatódik.

Az este fél tízkor kezdődő eseményen fellép az Actor’s Jam Session – a Tomcsa Sándor Színház színészeiből álló zenekar 2016-ban alakult a dráMA8 kortárs színházi találkozó alkalmával. Tagjai hivatásos színészek, viszont nem hivatásos zenészek. Egyfajta örömzenélésnek indult a projekt – mondják magukról –, aztán hamar kiderült, hogy inkább öröm, mint zenélés. Kedvenc dalaikat dolgozzák fel, a repertoár pop-rock, magyar és angol nyelvű, vidám és szomorú dalokból áll. A koncert után a társulat házi lemezlovasa, Tóth Árpád invitálja sajátos, „tóthárpis” buliba a születésnapozókat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában

Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt

Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt
2026. február 05., csütörtök

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról

A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról
2026. február 05., csütörtök

Tucatnyi bűncselekmény jut egyetlen napra – Hargita megye sötét oldala

Tíz ember halt meg és 137-en megsérültek Hargita megyében közúti balesetben tavaly. A gazdasági bűncselekmények és a csalások száma aggasztó növekedést mutat a megyében. A családon belüli erőszak is komoly probléma.

Tucatnyi bűncselekmény jut egyetlen napra – Hargita megye sötét oldala
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

2026. február 04., szerda

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság

Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság
2026. február 04., szerda

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések

Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések
2026. február 04., szerda

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata
Hirdetés