
Egyre több kanyarós megbetegedést regisztrálnak a háromszéki egészségügyi intézményekben
Fotó: Tuchiluș Alex
A legfrissebb hivatalos egészségügyi adatközlés alapján Kovászna megye a nem kívánatos második helyre került Romániában a kanyarós fertőződések, megbetegedések számarányát illetően. Ezt a helyet korábban Maros megye foglalta el. Aggodalomra adhat okot az is, hogy a listavezető a szomszédos Brassó megye, ahol meghaladta az 1880-at a kanyarós betegek száma (341,41 minden százezer lakosra).
2024. április 26., 13:052024. április 26., 13:05
Április 21-ig – az illetékesek által figyelembe vett időszaktól kezdődően – Háromszéken 453 kanyarós megbetegedés került orvosi nyilvántartásokba, illetve a közegészségügyi intézet statisztikai adattárába, ez matematikailag 227,56 eset 100 ezer lakosra számítva.
Az utóbbi helyszínen sajnos most is fertőző góc észlelhető, sorozatos megbetegedésekkel.
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság tájékoztatója szerint a háromszéki kanyarós fertőzöttek 90 százaléka kórházi kezelésben részesült. A nyilvántartásokban szerepel 79 olyan gyermek is, akik a védőoltásra előírt életkort még nem érték el.
Igaz viszont – jelzi az igazgatóság tájékoztatója –, hogy a 453 fertőzöttből 30 részesült korábban kanyaró elleni védőoltásban, sőt, egyikük többször is. Öröm az ürömben, hogy
Az Országos Közegészségügyi Intézet járványtani ügyosztályának adatai szerint április 21-ig (a viszonyítási alapként szolgáló időponttól kezdődően) Romániában 13 113 kanyarós megbetegedést jegyzetek hivatalosan, a kórtérképen minden megye rajta van. Sajnos, a több mint 13 ezer beteg közül 14 életét vesztette (4 Brassó megyében, 2-2 Argeș és Giurgiu megyében, 1-1 Maros és Szeben megyében, 4 Bukarest fővárosban).
Az egyik Giurgiu megyei áldozat 34 éves nő volt, halálát közvetett módon okozta a kanyaró, ugyanis eleve tébécés, krónikus májgyulladásos és HIV-fertőzött SIDA-beteg páciensként szerepelt az orvosi nyilvántartásban.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!