Hirdetés
Hirdetés

Kamerafelvételek, nyomok, barlangok – így számolják a vadakat

A medvék túlszaporodása továbbra is jelentős problémákkal jár. Megnövekedett állomány •  Fotó: Pál Árpád

A medvék túlszaporodása továbbra is jelentős problémákkal jár. Megnövekedett állomány

Fotó: Pál Árpád

Hargita megyét illetően ellentmondásos adatok vannak a medvék számáról, Maros megyében a becslések szerint mintegy ezerkétszáz példány él belőlük. Azt már most tudni, hogy az országban Maros megyében van a legtöbb hiúz, az általunk megkérdezett szakértő azt is elmondta, hogy miért.

Simon Virág

2019. június 09., 16:182019. június 09., 16:18

A környezetvédelmi ügynökségek biodiverzitásért felelős szakemberei – a nemkormányzati szervezetek és vadásztársaságok adatait is figyelembe véve – végzik a barnamedve-, hiúz- és vadmacskaállomány számlálását.

Az állatokat a vadfigyelő kamerák felvételei és a nyomok alapján számolják össze.

Hirdetés

Vannak kijelölt területek, ahol eső után, amikor a talaj felázott és a nyomok jobban láthatók, összeszámolják az arra járó vadállatok nyomait. De például a medvék esetében megnézik a barlangokat is, illetve azt is figyelembe veszik, hogy egy-egy állat naponta mekkora távolságot tud megtenni.

Vannak olyan országok, ahol a szőrzetből vett DNS-minta alapján számolják össze a vadállatokat, de nálunk erre még nincs lehetőség.

A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Domokos László a Székelyhonnak elmondta, hogy a nyomokból következtetnek az állatok számára, így

valójában felbecsülik, hogy hány vadállat lehet Hargita megyében.

Kiemelte, hogy a vadásztársaságok, a nemkormányzati szervezetek és a környezetvédelmi szakemberek más-más számokat mondanak, amikor a vadállatokról beszélnek, legyenek azok farkasok, medvék vagy vaddisznók.

A jelenlegi becslések még zajlanak, de az igazgató annyit elmondott, hogy Hargita megyében ezerre tehető a barnamedvék száma. Ezzel ellentétben egy éve Szép Róbert, az Országos Környezetőrség főbiztosa azt mondta, Hargita megyében közel 1500 medve él.

Országos viszonylatban Maros megyében él a legtöbb hiúz. Nem könnyű észrevenni •  Fotó: 123RF Galéria

Országos viszonylatban Maros megyében él a legtöbb hiúz. Nem könnyű észrevenni

Fotó: 123RF

A rejtőzködő hiúz

A Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség biodiverzitásért felelős biológusa, Ábrán Péter a Székelyhonnak azt nyilatkozta, hogy a télen és tavasszal, csapadékos időben összesített nyomok alapján már tudják, hogy hozzávetőleg mennyi medve, hiúz és vadmacska él Maros megyében. Mint tőle megtudtuk, Maros megyében van az országban a legtöbb hiúz, mintegy 100–120 egyed. Azért épp Maros megyében, mert

a hiúz nagyon rejtőzködő állat, és Maros megyében van a legnagyobb érintetlen erdőterület.

Megfigyelni is csak az éjszakai felvételeken lehet őket, nappal szinte soha nem mutatkoznak.

Naponta garázdálkodik a medve

Ami a medvéket illeti, Ábrán Péter szerint naponta érkezik jelentés az általuk okozott károkról. A biológus azt is elmondta, hogy a medvékkel ellentétben a farkasok okozta károk jelentősen csökkentek, tavaly mindössze két esetet jeleztek. Véleménye szerint aggodalomra ad okot, hogy

a Mezőségen is egyre több a medve, holott ott semmi keresnivalójuk nincs.

A medvék túlzott elszaporodásának egyik okaként említette, hogy amíg lehetett vadászni rájuk, addig a trófeákért a vadászok a nagy, öreg medvéket lőtték ki, azokat, amelyek fent a hegyekben szabályozták a populációt, vagyis megölték azokat a bocsokat, amelyek nem az övéik voltak.

Gondot jelent az is, hogy nem mindegyik vadásztársaság végzi a dolgát, vagyis eteti a vadállatokat, köztük a medvét, így azok kénytelenek maguk megszerezni a táplálékot.

A lakott települések mellé szokott medvék már nem is hibernálnak, hiszen télen is találnak szemeteskukákat, betörnek egy-egy gazdaságba

– említette. „Ha a mindenevő medvék rászoknak a kukoricára, az akolban lévő állatokra, és nem kell hangyákat, illetve gyökereket enniük, akkor csak természetes, hogy a lakott települések közelében maradnak. A mostani összeírás nyomán az illetékesek indokolt esetekben kérhetik majd a veszélyes egyedek kilövését. Azt mindenképp fontos újra és újra hangsúlyozni, hogy bár megváltozott a medvék viselkedése, továbbra is igaz, hogy csak akkor támadnak az emberre, ha veszélyben érzik magukat” – fogalmazott a biológus.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Szombat estére ismét rátelepedett a köd a Csíki-medencére

Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Szombat estére ismét rátelepedett a köd a Csíki-medencére
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Részegen, jogosítvány nélkül vezette az autót, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől

Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.

Részegen, jogosítvány nélkül vezette az autót, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől
2026. február 07., szombat

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó
2026. február 07., szombat

Mindent előre kiterveltek a Szeben megyei anyagyilkosság ügyében

A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.

Mindent előre kiterveltek a Szeben megyei anyagyilkosság ügyében
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Fúrják, robbantják a hegyet, hogy autópálya haladhasson át rajta

A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.

Fúrják, robbantják a hegyet, hogy autópálya haladhasson át rajta
2026. február 07., szombat

Ilyen volt Gyergyószentmiklóson az adóemelés elleni tiltakozás

Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.

Ilyen volt Gyergyószentmiklóson az adóemelés elleni tiltakozás
2026. február 07., szombat

Lakodalomnak indult, temetés lett belőle – ilyen volt a farsangolás Kézdivásárhelyen

Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.

Lakodalomnak indult, temetés lett belőle – ilyen volt a farsangolás Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Kulturális minisztérium: gyorsuló állagromlás előzte meg a szilágycsehi református templom tornyának összeomlását

A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.

Kulturális minisztérium: gyorsuló állagromlás előzte meg a szilágycsehi református templom tornyának összeomlását
2026. február 07., szombat

Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak az adóemelés ellen

Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.

Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak az adóemelés ellen
2026. február 07., szombat

Továbbra is sokan hívják indokolatlanul a 112-őt

Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.

Továbbra is sokan hívják indokolatlanul a 112-őt
Hirdetés