Táborozók pihenőben az Urmánczy-kastély lépcsőjén
Maroshévíz a helyszíne az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége idei ifjúsági kalákatáborának. A cél továbbra is változatlan: lehetőséget biztosítani az örmény származású fiataloknak a találkozásra, ugyanakkor feladatot vállalni az örmény múlt feltárásában, az örökség megőrzésében.
2019. július 17., 11:332019. július 17., 11:33
A táborozás nem kizárólag az örmény gyökerű fiataloknak szól – mutat rá Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége vezetője –, hanem másoknak is lehetőséget nyújtanak arra, hogy ismereteket szerezzen Erdély sokszínű kultúrájáról. Ez már a hatodik ilyen rendezvényük. Háromszor táboroztak Szépvízen, majd Gyergyószentmiklóson és Gyergyóremetén dolgoztak az örmény örökség felkutatásán, megmentésén.
Ezeken az alkalmakon, amellett, hogy kétkezi munkát is végeztek templomok, temetők rendbe tételén, elbeszélgettek azokkal az idősekkel, akiknek még élnek az emlékeik a mára eltűnt családokról és azok szerepéről. Igyekeztek feltárni mindazt, ami lassan teljesen feledésbe merült volna. Maroshévízen bizonyos szempontból más a feladat. Itt ugyanis Czirják Károly helytörténész – aki maga is részt vesz a tábor szervezésében – alapos kutatásokat folytatott, dokumentálta az itteni örmény múltat. Ehhez a táborozók a fényképes dokumentáció elkészítésével járulnak hozzá.
Takarítottak az Urmánczy-kastélyban, de olyan közösségi munkát is felvállaltak, mint a katolikus templomtól a Bánffy-fürdőhöz vezető út mellett a sáncok kitakarítása, ezzel is felhívva a helyiek figyelmét a környezetvédelem és köztisztaság fontosságára – mondta el Puskás Attila. A Bethlen Gábor Alap támogatásával létrejött tábor vasárnap kezdődött és szombatig tart.
A maroshévízi temetőben Czirják Károlynak köszönhetően megtörtént az örmény származásúak sírhelyeinek beazonosítása, így ezeket nem a táborozók kell felkutassák, mint ahogy Gyergyóremetén történt. A táborban résztvevők a fényképes dokumentációval egészítik ki a korábbi kutatást. Azt csak remélik, hogy az ő munkájuk a helyi közösség számára is figyelemfelkeltő lesz.
„Egész Erdélyben azt tapasztaljuk, hogy a régi sírkövekkel felelőtlenül bánnak. Amikor a régi sírhelyekre rátemetkeznek, a köveket meg kellene menteni, egy elkülönített helyre felállítva. Több, mint száz, kétszáz éves sírkövek mennek így tönkre és vele minden általuk őrzött adat. Ugyanis a temetők nagyon fontos adatokat közölnek a múltról. Történelempusztítás történik, és mi vagyunk ebben a hibások. Nem mások pusztítják az örökségünket, hanem mi nem vigyázunk rá” – állapítja meg Puskás Attila.
A táborozó fiatalok lelkesek, szívesen vállalják az ilyen emlékmegmentő munkát, de a helyi közösségek is meg kellene értsék ennek fontosságát – szögezte le.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.
Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.
2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.
szóljon hozzá!