
A hétvégén Székelyudvarhely több tömbháznegyedében kalákáztak a lakók, a Csereháton a széleskörű összefogás és a lakók kalákája révén új játszótér is született.
2010. május 30., 20:432010. május 30., 20:43
Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere vasárnap adta át a gyerekeknek a csereháti lakónegyed új játszóterét. A közösségi összefogás újabb példájának lehettünk tanúi, a 12 000 lejes költség legnagyobb részét a polgármesteri hivatal vállalta fel, míg a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány 3000 lejjel és a lakószövetség 600 lejjel volt partner. A lakók közmunkával is segítették az új játszótér elkészítését. Bunta Levente a gyerekek érdekébe való összefogás fontosságát hangsúlyozta, majd a kicsikkel kezet fogva hivatalosan is átadta nekik a játszóteret. Nem mellékes, hogy a hétvégén Székelyudvarhelyen az SZKA városi kalákájára került sor, öt helyszínen zajlottak a munkálatok – a Csereháton az új játszótér elkészítése, illetve a régi felújítása így került képbe.
Többnyire sikerült párbeszéddel meggyőzni azokat a kutya- és macskatartókat is, akik nem akarták beoltatni házi kedvenceiket veszettség ellen. Két esetben viszont szankcionálni kellett Hargita megyében.
Irodájában fogadja Magyar Péter leendő miniszterelnök Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét kedden. Az egyeztetésen arról tárgyalnak, hogy a Tisza-kormány milyen módon tudja segíteni az erdélyi és a partiumi magyarságot – jelentette be a Tisza Párt elnöke.
A tanügyminisztérium jóváhagyta kedden a bölcsődei és óvodai beiratkozások ütemtervét a 2026–2027-es tanévre.
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ nem lép ki a kormányból, és nem vesz részt a PSD és a PNL közötti konfliktusban. A politikus úgy látja, a legsürgetőbb feladat most az ország gazdasági helyzetének stabilizálása.
A hőmérséklet olykor jelentős ingadozása várható a következő két hétben, és csapadékra is számítani lehet, főként ennek a hétnek az első napjaiban, majd április 27. után – derül ki az április 20. és május 3. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.
Gázvezeték cseréje miatt zárnak le egy utcát, két másikban az ivóvíz-szolgáltatás szünetelésére kell számítani kedden – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Ilie Bolojan hétfő este kijelentette, hogy „teljesen hibás és felelőtlen” a PSD döntése, amellyel megvonta tőle a politikai támogatást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is ellátja miniszterelnöki tisztségét, és biztosítja a kormányzást.
Amikor a szociáldemokraták 97,7 százaléka azt mondja, hogy Ilie Bolojannak távoznia kell, nincs helye más értelmezésnek – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn úgy döntött, hogy megvonja a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől.
George Simion pártelnök szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egy saját bizalmatlansági indítvány benyújtására készül és előre hozott választások kiírását szorgalmazza.