
Fotó: Kristo Robert
Az idei esztendőhöz viszonyítva jövőre közel tíz százalékkal nő az épület- és a területadó Csíkszeredában – többek között erről döntöttek októberi rendes havi ülésükön a városatyák.
2010. október 30., 17:072010. október 30., 17:07
2010. október 31., 16:362010. október 31., 16:36
Fotó: Kristo Robert
Az épületadó növekedése csak a magánszemélyeket érinti. Tanácsi határozat értelmében, magánszemélyek esetében az épületadó 9,1 százalékkal nő, és szintén 9,1 százalékkal növekszik a területadó is, amely viszont egyaránt érinti a jogi és a magánszemélyeket. Úgyszintén növekszik a garázsokra fizetett évi adó, az eddigi négyzetméterenkénti tíz lejről tizenhárom lejre emelkedik, azaz az idén még 150 lejes garázsadó jövőben már 195 lej lesz.
Az önkormányzati ülésen az adóemelésről szóló határozattervezet ellen szólalt fel több MPP-s városatya is. „Tavaly úgy gondoltuk, belefér a tíz százalékos adóemelés, idén nem fér bele” – szögezte le a az MPP-frakció nevében Papp Előd.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester elmondta, az adókat évről évre az adott infláció szintjéhez kell igazítani. „Egy évvel ezelőtt húsz százalékkal kellett volna emelni az adókat, akkor kompromisszumot kötöttem, és emeltük tíz százalékkal, most kössenek önök is kompromisszumot” – kérte a polgármester.
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.
Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.
Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.