
Fotó: Gligor Róbert László
Elégedett a Rhédey-kastély felújítási munkálataival Erdőszentgyörgy alpolgármestere. Miután az épületet belülről teljesen újravakolták, elkezdték a fűtésrendszer kiépítését.
2011. december 30., 08:582011. december 30., 08:58
2012. január 10., 11:432012. január 10., 11:43
A belső vakolást elvégezték, a freskók felújítása ezután következik
Kisebb szünet után januárban folytatódik a restaurálási folyamat. A külső javítási munkálatokat két hónap alatt elvégzi a vállalkozó: kisebb vakolásokat és homlokzatjavítást kell megejteni. Hegyi László alpolgármester úgy véli, a nehezén túl vannak már, a feladatok mintegy háromnegyedét elvégezte a kivitelező. Hátra van még két freskó helyreállítása, amely lassúbb és szakszerű munkát követel: az egyik a nagyterem mennyezetén levő eredeti, míg a másik az épület halljának mennyezetén van, ez későbbi ráfestés.
A nehezén már túl vannak, a tavaszon a külső javítás következik
Ennek ellenére az elöljáró bizakodik abban, hogy a nyáron befejezik a restaurálási munkálatot. A két éve elkezdett beruházáshoz a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium biztosítja az anyagi alapokat, a kivitelezést a Történelmi Műemlékek Országos Hivatala végezteti.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.
Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.
Kilenc helyszínen tartott házkutatást a rendőrség pénteken. A Hargita és Maros megyékben végrehajtott akciók során jelentős értékű készpénzt, cigarettát, valamint mobiltelefonokat foglaltak le.
Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.
szóljon hozzá!