
Fotó: gov.ro
Ilie Bolojan kormányfő pénteken kijelentette, hogy jövő héten fogják bemutatni a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot, és nagy valószínűséggel kétkulcsos áfa (TVA) bevezetése mellett fog dönteni a kabinet.
2025. június 27., 17:512025. június 27., 17:51
A kormányülés utáni sajtótájékoztatón a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Románia gazdasági szempontból súlyos helyzetben van – írja az Agerpres.
„Abban a helyzetben vagyunk, hogy elő kell készítenünk egy adóügyi intézkedéscsomagot. Ezt a csomagot a jövő héten jelentjük be, és megvitatjuk az érdekeltekkel is” – mondta Bolojan. Rámutatott,
Az erről szóló döntést is a jövő héten jelentik be az indoklással együtt – tette hozzá.
A miniszterelnök a bérpótlékokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ezek nyújtásához egyértelmű teljesítménykritériumok szükségesek, amelyeket a következő időszakban fognak elemezni.
A kabinet első olvasatban tárgyalta a közalkalmazottak bérpótlékáról szóló sürgősségi rendelet tervezetét pénteki ülésén.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
1 hozzászólás