
Fotó: Rostás Szabolcs
A kormány hat hónappal meghosszabbítja az alapélelmiszerek árréskorlátozását, a kabinet csütörtöki ülésén hagyja jóvá az intézkedést – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan, számol be róla az Agerpres.
2025. szeptember 24., 19:472025. szeptember 24., 19:47
2025. szeptember 24., 19:542025. szeptember 24., 19:54
A miniszterelnök elmondta: a koalícióban az intézkedés meghosszabbításáról döntöttek, miután a kiskereskedelmi láncok és a termelők képviselőivel is konzultáltak.
Bolojan azonban továbbra is úgy vélekedik, hogy nem a piacba való beavatkozások jelentik a megoldást az árak érdemi csökkenésére. Szerinte ezen a belföldi termelés növelésével és a feldolgozóipar fellendítésével lehet segíteni. Vagyis
termékeik diverzifikálását, illetve azt, hogy olyan termékeket állíthassanak elő, amelyeket jelenleg nagy mennyiségben importál Románia – részletezte.
Támogatni kell ugyanakkor azt is, hogy a hazai termelők exportálják is termékeiket, és erről is egyeztetett a kiskereskedelmi képviselőivel – tette hozzá Bolojan.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken.
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
szóljon hozzá!