Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság
Okirat-hamisító bűnbandát buktattak le nemzetközi együttműködés keretében a romániai és a magyarországi hatóságok.
2017. május 26., 14:362017. május 26., 14:36
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleménye szerint, a magyarországi hatóságok hivatalos felkérésére a háromszéki rendőrök 17 házkutatást tartottak, hogy bizonyítékokat találjanak egy bűnszövetkezet tevékenységére, amely hamis hajtási jogosítványok és lakcímkártyák beszerzésére szakosodott.
Május 24-én és 25-én a háromszéki rendőrök Kovászna megye területén 17 helyszínen tartottak házkutatást. Az ügyben a magyarországi hatóságok indították el a nyomozást,
A szerbiában kiállított jogosítványok a gyanú szerint hamisak
Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság
Közbenjártak, hogy jogosítványokat, lakcím kártyákat állítsanak ki, ügyfeleiktől iratonként 300-400 eurót kértek. A procedúra három napot tartott, a dokumentumokon az szerepelt, hogy azokat Szerbiában állították ki, és például a hajtási jogosítványért nem kellett sofőriskolába járni, sem vizsgázni.
Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság
Az ügyben tizenegy személyt kihallgattak. A nyomozást a magyarországi hatóságok folytatják, a háromszéki rendőrök pedig a törvény nyújtotta keretek között továbbra is minden támogatást megadnak – olvasható a rendőrség közleményében.
Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.
Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.
Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.
Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás a keddi nap folyamán – derül ki a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) összesítéséből.
Felhőszakadás, erős szél, jégeső várható Maros megyében kedden délután. A meteorológiai szolgálat narancs színű (másodfokú) riasztása kedden 22 óráig marad érvényben.
Közel tízezer pedagógus mérette meg magát július 8-án a véglegesítő vizsga írásbeli részén. A siker itt kulcsfontosságú: e nélkül nem lehet hosszú távon a tanári pályán maradni. Székelyföldön a legtöbben óvónői és tanítói vizsgára iratkoztak.
Három új alkotmánybíró kezdi el kilenc évre szóló megbízatását ezen a héten – írja az Agerpres hírügynökség.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Korábban is felmerült a mezőméhesi gyilkossággal gyanúsított Gânj Emil neve rendőrségi nyomozás kapcsán: a 23 éves áldozat családja szerint a gyanúsított a fiatal nő egykori élettársa, aki idén februárban elrabolta a lányt és felgyújtotta a házat.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
szóljon hozzá!