Jó tett helyébe: Böjte Csaba gyergyói családlátogatása

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Gyergyószárhegy, Gyergyószentmiklós és Remete után most Csomafalván is szociális napközi létesül, a  Dévai Szent Ferenc Alapítvány így a teljes Gyergyói-medencét megajándékozza szeretetével, valamint anyagi, lelki és szellemi támogatásával.

Csibi Márti

2010. június 23., 17:582010. június 23., 17:58

2010. június 23., 18:362010. június 23., 18:36

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Ha egy fiatal, házasulandó fiú úgy döntene, hogy a szíve vágya egy nagy családos, sok gyerekes, ügyes kis menyecske, akkor csak jelentkezzen és egy délután alatt el tudjuk intézni a dolgot”, meséli aranyat érő humorával Böjte Csaba testvér, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője az általa működtetett, szociális segítségnyújtásra berendezkedett napközik, anyaotthonok, családok egy-egy élettörténetét. De ugyanilyen kedvesek a gyerekek által kiötölt helyzetek: egy alkalommal házifeladatként kapták, hogy ha nehéz sorsú gyerekekről hallanak, akkor mindenképpen jelezzék ezt Csaba testvérnek. A kicsik számára az erdőben nevelkedő, a mostohájuk által kínzott testvérpár története oly hitelesnek bizonyult, hogy Jancsit és Juliskát is befogadták volna, egy nevelői mese hatására.


•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

 

Tizenhárom napközis csoport, négy szociális család egyenként húsz gyerekkel – lassan öt éve annak, hogy közel háromszáz nehéz sorsú gyereket ápol, igazgat, irányít a dévai Szent Ferenc Alalpítvány. Szociális ellátást kapnak, ruhát, tanszert, ebédet, szabadidős programokat és rengeteg szeretetet, odaadást. Gyergyószárhegyen két szociális család fogadta be a gyerekeket, és ha minden a tervek szerint halad, ősszel indul a harmadik is. De szintén őszire tervezik a gyergyószentmiklósi Gyilkos-tó sugárúton lévő régi szülészetből átalakított otthon indítását is, ahol nem csak kicsik, de a továbbtanulni vágyó ifjak is otthont találnak. Ugyanakkor a napokban sikerült megvásárolni egy kis, egyszerű házat Gyergyócsomafalván, ahová átköltözhet az eddig Remetén működő szociális napközi otthon. De Alfaluból is jött már kérés a Szent Ferenc Alapítvány felé, és ha a közeljövőben nem is, de amint lehetőség lesz rá, tovább bővül a szociális lánc, mondta el Böjte atya.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Életre nevelést ajándékba

Mindig kikerül valahonnan, amire szükségünk van. Nagyon jó szándékú emberek is lakják ezt a földet, akik segítenek. Mivel családias, otthonos lakásokat alakítunk ki, így mindenre szükség van, amire egy rendes háztartásban is: a hűtőszekrénytől a cserepes virágig, a hintától a szánkóig. Ha valaki elengedné nagyon a fantáziáját és azt mondja, hogy akar egy medencét adni, akkor mi nem bántjuk meg, szívesen elfogadjuk, mert úgy vagyunk ezzel, hogy amit kapunk, azt nem kell megvenni”, csillogtatja meg huncut mosolyát a kérdésre, hogy milyen anyagi alapból lehet a mai világban több mint kétezer gyereket ellátni.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A Szent Ferenc Alapítvány nagyon egyszerű, ugyanakkor hatékony és teljesen nyitott könyvelés rendszert alkalmaz: napi fél eurót számolnak egy napközi otthonba járó gyerek után, ami havi tizenöt eurót jelent, ez pedig húsz gyerek után háromszáz euró havi bevétel. Ezzel a nevelő gazdálkodik, benne van a bérezése és a szükséges ellátás, fenntartási költségek. A bentlakó gyerekek után ez az összeg egy euróra emelkedik. Ha valaki talán úgy döntene, hogy szívesen felajánlaná egy gyerek havi ellátásának az összegét az alapítvány számára, azt szívesen fogadják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Gyergyószentmiklóson nincs mozgástér az adók csökkentésére

A közösségi médiában heves tiltakozást váltott ki a helyi adók emelése, a gyergyószentmiklósi városháza által szervezett lakossági fórumon azonban alig negyvenen jelentek meg csütörtökön este. Elhangzott: a városban nincs mód az adók csökkentésére.

Gyergyószentmiklóson nincs mozgástér az adók csökkentésére
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Liliom-turné és más előadások a Figura februári műsorán

Molnár Ferenc, Székely Csaba, Madách Imre és Alfred Jarry művei is színpadra kerülnek februárban a Figura Stúdió Színház műsorán, Gyergyószentmiklóson és több székelyföldi városban.

Liliom-turné és más előadások a Figura februári műsorán
2026. február 04., szerda

B. Kovács András három könyvét mutatják be Gyergyószentmiklóson

Könyvbemutatóra várják az érdeklődőket csütörtökön 17 órától a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárba. B. Kovács András író három kötetét ismerheti meg a közönség.

B. Kovács András három könyvét mutatják be Gyergyószentmiklóson
2026. február 04., szerda

Most Gyergyószentmiklóson a sor: tüntetést szervez az EMSZ szombaton az adóemelések ellen

Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson a sor: szombaton délután fél kettőre a művelődési ház előtti térre várják az adóemelés ellen tiltakozó gyergyóiakat.

Most Gyergyószentmiklóson a sor: tüntetést szervez az EMSZ szombaton az adóemelések ellen
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Napokon belül véglegesen lezárhatják a régi vízvezetéket az egyik gyergyószentmiklósi lakónegyedben

A régi vízhálózatról az újra kötik át a tömbházakat ezekben a napokban a gyergyószentmiklósi Virág negyedben. Ha tartani tudják az ütemtervet, jövő héten le is zárják a régi hálózatot a lakónegyedben, és idén a város nagy része átáll az új rendszerre.

Napokon belül véglegesen lezárhatják a régi vízvezetéket az egyik gyergyószentmiklósi lakónegyedben
2026. február 03., kedd

Három székely város közös petíciója: év közben is legyenek csökkenthetők a helyi adók

Gyergyószentmiklós, Csíkszereda és Székelyudvarhely összehangolt petícióval fordul a miniszterelnökhöz, hogy törvénymódosítással adjanak szabad kezet az önkormányzatoknak a terhek mérséklésére és a fogyatékkal élők kedvezményeinek visszaállítására.

Három székely város közös petíciója: év közben is legyenek csökkenthetők a helyi adók
2026. február 02., hétfő

Gyergyószentmiklós: az EMSZ tüntetne, az önkormányzat fórumot tart

Gyergyószentmiklóson is érezhető az adóemelések miatti elégedetlenség. Az önkormányzat lakossági fórumra hívja az embereket, de online szavazás is zajlik, ahol a válaszadók nagy többsége azt jelzi, hogy részt venne egy adóemelés-ellenes tiltakozáson.

Gyergyószentmiklós: az EMSZ tüntetne, az önkormányzat fórumot tart
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Már reggel ittas volt a Gyergyószentmiklóson megállított sofőr

Ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok vasárnap reggel Gyergyószentmiklóson, büntetőeljárást indítottak ellene – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Már reggel ittas volt a Gyergyószentmiklóson megállított sofőr
2026. február 01., vasárnap

Jubilál a gyergyói képi emlékezetet őrző Gyergyói DIA

Tíz éve gyűjti és teszi közkinccsé Gyergyószék fényképeken megörökített múltját a Gyergyói DIA. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai idén bejárják a térséget, hogy újabb embereket nyerjenek meg az ügynek: megmentsék a fotókon fennmaradt értékeket.

Jubilál a gyergyói képi emlékezetet őrző Gyergyói DIA
2026. február 01., vasárnap

Előadás a gyergyói farsangok történetéről

A gyergyói farsangok története kerül terítékre a Jó, ha tudunk róla előadássorozat keretében Gyergyószentmiklóson.

Előadás a gyergyói farsangok történetéről
Előadás a gyergyói farsangok történetéről
2026. február 01., vasárnap

Előadás a gyergyói farsangok történetéről

Hirdetés