Szőke László

Szőke László

Jó, jó, de ki kapja a pofont?

2018. október 15., 19:442018. október 15., 19:44

Ez itt a kérdés, csak éppen nem olyan egyszerű megválaszolni. Egyrészt melyik szülő szeretné, hogy gyerekét más verje, akkor is, ha látszólag a pofon (vagy fülhúzás) belefér az iskolai (rendre?) nevelés „hagyományos” módszertanába? Másrészt mit tegyen az a tanár, akinek a munkáját tönkreteszi egy minden lében kanál lurkó csak azért, mert valahol (akár otthon) valami elromlott, s a gyermek, az ebadta, elmegy a falig, azaz rendszeresen kihúzza a dugót? Lehet mindkét kérdésről hosszú vitát folytatni, csakhogy esetünkben, a testi bántalmazást választó tanár felfüggesztésének majd fellebbezésének köszönhető visszahelyezésének nem ez a legfontosabb vonatkozása. Sőt. Aligha van köze hozzá.

korábban írtuk

Formaiság kontra lényeg: a tanfelügyelőség a bántalmazó tanár javára döntött
Formaiság kontra lényeg: a tanfelügyelőség a bántalmazó tanár javára döntött

Vissza kell helyezni állásába azt a székelyudvarhelyi tanárt, akit korábban egy diák fizikai megfegyelmezése miatt bocsátott el a tanintézet. A döntés ellen csak bírósági úton fellebbezhet az iskola.

Itt az a kérdés, hogy kinek és mennyire kell szemet hunynia a fölött, ha a pedagógus diákot bántalmaz, illetve hogy mi is történik a tanár (emberi) jogaival, ha a bántalmazás pecsétje rákerül? Méricskélésnek, relativizálásnak csak a második kérdés esetében van helye. Annak a tanárnak, aki bántalmazza kiskorú diákját (a szigorú önvédelmet, azaz a saját testi épségét óvó védekezést leszámítva, ami ugye esetünkben szóba se jön), vállalnia kell a következményeket: azt az utat választotta, ahol a diák, szülő, saját iskolája, a szakma(i felügyelet), netán a bíróság elítélheti. Nem azért, mert akkora a beismerésre, önkritikára való hajlama, hanem mert tilos (!) bántalmazni a diákot. Pont.

korábban írtuk

Mértéktelenül nagynak érzi a büntetést az elbocsátott pedagógus
Mértéktelenül nagynak érzi a büntetést az elbocsátott pedagógus

Indokolatlanul nagynak tartja büntetését az a székelyudvarhelyi tanár, akit elbocsátottak állásából, miután a fülénél fogva kirakott az órájáról egy diákot. A pedagógus szerint „koncepciós per” folyik ellene.

Esetünkben a bántalmazás tényét elismeri az érintett tanár is, de joggal/érthetően harcol azért, hogy a büntetés arányban legyen az általa elkövetett tettel. Azonban a védekezés ócska trükkje azt híresztelni, hogy bárki is dzsihádot hirdetett volna ellene, mert ki akarja csinálni. Ugyanis a bántalmazás tény, mint ahogyan az az állítás is igaz, hogy valakinek vagy van gerince, vagy nincs. Utóbbin az enyhít némileg, ha ezt beismerjük. Mert minden ember tévedhet, de ezt mások gerincességén (vagy annak hiányán) számon kérni ugyanolyan, mint azt állítani, hogy kizárólag a gyerek a hibás, amiért lekeverek neki egy pofont. Maximum neki is lehet benne szerepe, de az engem, a pofozkodót nem mentesít felelősségem alól. S lám, az iskolapadban és a pályán eltöltött hosszú évek esetünkben nem vezettek gerincességhez, bár állítólag ez is tanítható. Ha másként nem, egy didaktikai célból lekevert pofonnal. Ugye, tanár úr?

4 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Kozán István

Kozán István

A megyei tanács jogászai már nem teljesítenek jól?

Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.

Kozán István

Kozán István

Ideje

Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.

Kozán István

Kozán István

Nyilván ezért is a média a hibás

Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.

Vendégszerző

Vendégszerző

Nyomtatott magyar szó, vaj, útlevél

Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.

Kozán István

Kozán István

Tapossák ki a mintát a szőnyegből!

Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.

Rédai Attila

Rédai Attila

Arctalanok bosszúja

Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Călin Georgescu üstökösszerű felbukkanása egyszerűen a TikTok algoritmusának számlájára írható.

Bálint István

Bálint István

Tizenötödik szülinapunkra

Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.