Javítás előtt a gyimesi vasútvonal

Az árvíz okozta károk helyreállítása érdekében kezdődhetnek munkálatok a Gyimesközéplokot Gyimesbükkel összekötő vasútvonalon. A közbeszerzési eljárást meghirdették, a javításokat 30 nap alatt kell elvégezze a pályázat nyertese, miután szerződést írnak alá erről.

Kovács Attila

2010. október 11., 15:222010. október 11., 15:22

2010. október 11., 15:372010. október 11., 15:37

Galéria

A Tatros folyó június 27-én történt áradása a vasúti töltést és a támfalat is meggyengítette Gyimesközéplok és Gyimesbükk között, amely beomlással fenyegetett. Csak részlegesen indult újra a vonatok közlekedése, Csíkszeredából napi három személyvonat – reggel, délután és este – közlekedik Gyimesközéplokig. Az Erdélyt és Moldvát összekötő vasútvonal így viszont nem tudja ellátni feladatát, nem járnak itt a gyorsvonatok és a tehervonatok sem. Gyimesbükkig szintén járnak személyvonatok Comăneşti irányából, de a Gyimesközéplok és Gyimesbükk között, mintegy 10 kilométeres távolságon vonatpótló autóbuszok sem közlekednek.

A megrongálódott, mintegy százméteres szakasz két igazgatósághoz, a brassóihoz és a galacihoz tartozik. Míg a Brassóhoz tartozó szakaszon javításokat végeztek, addig a galaci szakasz esetében ez nem történt meg. A javítás halogatása nemcsak az utazóknak, hanem a vasutasoknak sem felelt meg, a madéfalvi vasutasok szakszervezete korábban nyílt levélben fordult a szállításügyi miniszterhez és a Galaci Területi Igazgatósághoz a javításokat sürgetve, egyúttal segítséget is ajánlva. Ugyanakkor Gyimesbükk község vezetői az RMDSZ-től is segítséget kértek, jelezve, olyan hírek röppentek fel, hogy a közeljövőben a teljes gyimesi vasútvonalon történő közlekedést be fogják szüntetni.

Több mint 3 millió lejbe kerül

A felszámolásról szóló híreket már szeptember 9-én megcáfolta a Galaci Területi Vasúti Igazgatóság által meghirdetett közbeszerzési eljárás, amelyet a megrongálódott szakaszon elvégzendő szakértői felmérésre, tervezésre és kivitelezésre vonatkozik. A munkálatok értéke 3 millió 225 ezer lej, az ajánlatok benyújtásának határideje már lejárt. A kiírás szerint 30 nap alatt kell elvégezni a megrongálódott vasútvonalon a javításokat, mivel viszont még nem hirdették ki a nyertest, és szerződéskötés sem volt, a munka még nem kezdődött el.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában

A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. március 19., csütörtök

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában

Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában
2026. március 19., csütörtök

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben

A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
Hirdetés