
Fotó: Gábos Albin
Javaslatokkal állt elő Ilie Bolojan miniszterelnök kedden a különleges nyugdíjak ügyében. A jó hír az, hogy megreformálná a bírák és ügyészek nyugdíjazását a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig, a rossz az, hogy ez nem megy olyan gyorsan, mint például az áfaemelés.
2025. július 29., 13:352025. július 29., 13:35
2025. július 29., 13:482025. július 29., 13:48
A bírák és ügyészek nyugdíjazásának megreformálása részeként megemelnék a nyugdíjkorhatárt – fejtette ki a kormányfő. Bejelentése szerint
a nyugdíjkorhatár 65 évre nőne esetükben is, előrehozott nyugdíjazással is leghamarabb 58 évesen lehetne nyugdíjba menni,
ugyanis 35 év szolgálati időre lenne szükség a jelenlegi 25 év helyett.
Most a bírák és ügyészek kétharmada nagyon korán, 47–49 évesen megy nyugdíjba, ami „fenntarthatósági problémát” fog jelenteni a következő években – írja az Agerpres hírügynökség Ilie Bolojan keddi kijelentésére hivatkozva.
Ami pedig konkrétan a speciális nyugdíjukat illeti, azt úgy szabályoznák, hogy
A kormányfő jelezte: a különleges nyugdíjakról szóló módosítások abban a deficitcsökkentő intézkedéscsomagban kapnak majd helyet, amelyet augusztusban tervez elfogadni a bukaresti kormány. Kijelentette, hogy ezek a módosítások csak a jövőre vonatkozóan lesznek alkalmazhatók, „hogy alkotmányos szempontból megálljanak a lábukon”.
Ettől függetelnül Bolojan szerint is rendkívül sürgős a bírák és ügyészek nyugdíjazásának szabályozása, két okból is:
egyrészt mert ez az országos helyreállítási terv (PNRR) egyik mérföldköve, amit ha novemberig nem teljesít az ország, elesik 230 millió euró helyreállítási forrástól;
másrészt a bírák és ügyészek nyugdíja, illetve a járulékalapú romániai állami és magánnyugdíjak közötti nagyon nagy különbség társadalmi igazságtalanságot gerjeszt.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
szóljon hozzá!