
Fotó: Baricz Tamás Imola
A Pro Terra Alapítvány ingyenes ötnapos önismereti műhelymunka-sorozatot szervezett VI-VII. osztályos diákok számára.
2017. július 28., 14:002017. július 28., 14:00
A július 24–28. között zajló programot az alapítvány is megpályázta, ahogyan az ingyenes részvételt megpályázták egy motivációs levéllel a résztvevő gyerekek is.
– ismertette a kilenc gyerekkel foglalkozó Szőcs Zsuzsánna pszichológus, aki az öt nap alatt saját képességeikkel, erősségeikkel igyekszik megismertetni a gyerekeket.
„Elsőként a szabályok ismertetését és azok megértését gyakoroltuk, több gyereknél ez nagyon nehezen megy. A csapatjátékokban azokat a gyerekeket is úgymond vezetőszerepbe helyeztük, akik amúgy alig szólnak egy szót. Kipróbálták, milyen az, amikor az ő hangjuk szól a csapatban” – mondta Szőcs Zsuzsánna, hozzátéve, „meglátszik a gyerekeken, hogy nincsenek olyan közösségben, ahol igazán felfigyelnek rájuk, ahol észreveszik az ők értékeiket. Többnyire nem szokták meg azt, hogy vezetőszerepbe legyenek, mert tudják, hogy a szociálisan hátrányos helyzetük miatt elnyomják őket, főleg ha egy erős osztályközösség tagjai. De akad kivétel is, például egy nagyon erős egyéniségű, úgymond nagyszájú leányzó is van a csapatban. Alig pár nap alatt kiderült, kinek mi a gyengéje, és a gyerekek is hamar felismerték egymás erősségét.”
Két bátor táborozó is akadt a kilenc gyerek közül, akik szívesen elmondták, miért is jelentkeztek, mi az, ami a leginkább tetszik nekik. Egy hetedikes kislány az új barátoknak örül, akikkel majd az elkövetkezőkbe is tudja tartani a kapcsolatot. Egy kilyénfalvi kisfiú pedig az újdonsült társak barátságán túl a sok játékot emelte ki, mint mondta, iskolatársaival is játszanak, és vannak barátai is, de itt valahogy jobban megismerik egymást, más kapcsolat alakul ki.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!