Hirdetés
Hirdetés

Itt a Hunyadi-sorozat első előzetese

Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat első trailerét kedden a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián – közölte a produkció az MTI-vel kedden. Az előzetes azóta online is elérhetővé vált a Filmhu Youtube-csatornán.

Székelyhon

2023. április 18., 22:472023. április 18., 22:47

2023. április 24., 20:392023. április 24., 20:39

Mint írják, a még forgatás alatt lévő Hunyadi – angolul Rise of the Raven címen bevezetett alkotás – első hivatalos trailerét a Beta Film európai filmforgalmazó először szűk körben, majd a szakmai ebéden vetítette le a 400 fős, szakemberekből, filmkereskedőkből és televíziós programszerkesztőkből álló közönségnek.

Idézet
Nem angol nyelvű kategóriában ilyen kaliberű történelmi produkció nem készült még sehol a világon”

– mondta el Robert Lantos, a sorozat producere, aki számos kiemelkedő filmalkotást jegyez.

Hirdetés

A castinggal kapcsolatban Robert Lantos arra is kitért, hogy a megfelelő szereplőgárda megtalálása jelentette a legnagyobb kihívást. Mint kiemelte,

a Hunyadi János életét feldolgozó sorozat koncepciója megkívánja, hogy a különböző nemzetiségű történelmi figurák saját anyanyelvükön szólaljanak meg.

Így a magyar főszereplők, a Hunyadit és nejét, Szilágyi Erzsébetet alakító Kádár L. Gellért és Rujder Vivien mellett nemzetközi sztárcsapat állt fel, Fekete Ernő, Hermányi Mariann, Medveczky Balázs és Törőcsik Franciska mellett Cornelius Obonya, Francesco Acquaroli, Giancarlo Giannini, Karel Roden, Laurence Rupp, Murathan Muslu, Rade Serbedzija és Thomas Trabacchi részvételével.

Mint azt Krskó Tibor, a sorozat másik producere elmondta, a nemzetközi sztárgárda egyrészt biztosítani tudja a történelmi hűséget, másrészt közvetlen kapcsolatot teremt az alkotás és a helyi televíziós közönségek között.

Idézet
A reneszánsz hadvezér története, aki maga is sok nyelven beszélt, képes összekötni a különböző nyelvű, kultúrájú és vallású európai közönséget”

– hangsúlyozta Krskó Tibor.

A közlemény szerint Káel Csaba, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI elnöke mérföldkőnek tartja a cannes-i eseményen kiváltott nemzetközi visszhangot. Kiemelte: elképesztő tehetségű szakemberek dolgoznak a magyar filmiparban, ráadásul a hazánkban forgó nagyszabású külföldi produkcióknak köszönhetően a kisujjukban vannak a legmodernebb technikák.

Idézet
Kiváló lehetőség a Hunyadi sorozat arra, hogy filmes szakembereink kreativitásukkal végre egy magyar történetben is elkápráztathassák a közönséget”

– mondta. Kiemelte azt is, hogy

nem akármilyen történettel léphet szintet a magyar filmipar, hanem Hunyadi Jánoséval, akinek fergeteges cselekedetei a 15. században megváltoztatták Európa sorsát.

A Bán Mór regénysorozatára épülő produkciót több mint tíz éve készítik elő a producerek, az egyes epizódokat Robert Dornhelm osztrák rendező mellett Nagypál Orsi és Szász Attila jegyzi.

A 10 részes történelmi sorozat premierje 2024 őszén lesz. Az NFI támogatásával létrejövő alkotás létrehozásában a Serendipity Point Films (Robert Lantos produkciós cége), a Twin Media, a HG Media, az MR Film és a német Beta vesz részt.

A sorozat sugárzási jogát a magyar TV2 és az osztrák ORF TV csatorna is megvásárolta, előbbi Magyarországon és Szlovéniában, utóbbi pedig Ausztriában vetíti majd a monumentális történelmi TV-eposzt – írják a közleményben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, Romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, Romániai üzletek is érintettek
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
2026. november 03., kedd

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Hirdetés