Isten hív a templomba, a közösségbe

A Mennyben lakó én Istenem kezdetű énekkel indult vasárnap délelőtt a csíkszeredai református templomban a Protestáns Vasárnap elnevezésű ünnepség. Már sokéves hagyománya van annak, hogy október végén úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentiszteletre hívják meg a Csíki-medence református, unitárius és evangélikus felekezetű híveit.

Létai Tibor

2010. október 24., 14:232010. október 24., 14:23

2010. október 24., 17:312010. október 24., 17:31

Galéria

Az idei rendezvénynek a csíkszeredai reformátusok voltak a házigazdái. Isten igéjét Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyző-püspökhelyettese hirdette Pál apostolnak a Kolossébeliekhez írt levele 2:12–15 versei alapján: „Eltemettetvén Ővele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból./ És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket./ Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára./ Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.”

Galéria

A szép számban megjelent híveknek Kató Béla prédikációjában szólt arról, hogy a reformációról számtalanszor értekeznek. Beszélnek annak gazdasági politikai, társadalmi okairól, a gondolkodásmódra gyakorolt hatásáról, mely segítette a demokrácia létrejöttét, viszont ki kell hangsúlyozni, hogy a mindenkori reformáció alapja a szentírás, melyben megtalálható az igazság – magyarázta a püspökhelyettes.

Beszédében Pál apostol szavait idézve kifejtette: Istennek mindannyian adósai vagyunk és ez az adósság a bűneinken keresztül testesül meg. Életünk során adósságlevelünkre számos bejegyzés kerül: a szülők elhanyagolása, az élet elutasítása – abortuszok, öngyilkosságok, mások tulajdonának elkobzása, embertársaink hírnevének csorbítása. „Adósságok ezek a javából”, mert Isten szeretetre szánt minket. Adósságaink elől sokszor azt gondoljuk, elrejtőzhetünk, de előbb-utóbb úgyis szembekerülünk az Úrral, akinek szeretete képes arra, hogy eltörölje adósságainkat, viszont pénzzel nem lehet üdvösséget vásárolni, mint gondolták azt valamikor. Jézus magára vállalta bűneinket, és ez a legnagyobb csoda, adomány, amit kaphattunk, megbocsátott és széttépte adósságlevelünket. Nekünk szól a figyelmeztetés, hogy Isten mindig hívott és hív bennünket a közösségbe, a templomba az úrvacsorához, hittel fogadva mindazt, amit Isten mondott – zárta gondolatait Kató Béla.

Galéria

Az ünnepi istentiszteleten számos protestáns egyházi meghívott vett részt, többek között Solymosi Alpár unitárius és Tóth Károly evangélikus lelkipásztor, és a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Sógor Csaba református tiszteletes is, aki 2007 decemberétől európai parlamenti képviselő. Szatmári Szilárd csíkszeredai parókus lelkész köszöntötte a meghívottakat, akik az úr asztala elé járuló híveknek úrvacsorát osztottak.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett

Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán

Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán
2025. november 09., vasárnap

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon

Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon
2025. november 07., péntek

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon

Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára

Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.

Elfogadták Csíkmadaras címerét
Elfogadták Csíkmadaras címerét
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda

Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda
2025. november 06., csütörtök

Egy lépéssel közelebb az új Olt-híd építéséhez Csíkszereda nyugati kijáratánál

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.

Egy lépéssel közelebb az új Olt-híd építéséhez Csíkszereda nyugati kijáratánál
2025. november 04., kedd

Vízszünet várható több csíkszeredai háztartásban

Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.

Vízszünet várható több csíkszeredai háztartásban
Hirdetés