Hirdetés
Hirdetés

Ismét Dob-bantanak a Mikó-várban

Archív •  Fotó: Veres Nándor

Archív

Fotó: Veres Nándor

Több mint tíz éve elmaradhatatlan programja a Csíkszeredai Városnapoknak az Agora Alapítvány által szervezett Dob-ban ritmusfesztivál. A szervezők évről évre a ritmus világának színes tárházát sorakoztatják fel a rendezvényen.

Péter Beáta

2017. augusztus 04., 11:182017. augusztus 04., 11:18

Kétnapos lesz a csíkszeredai ritmusfesztivál ezúttal is, szombaton és vasárnap minden korosztály számára szervezett előadásokkal, kurzusokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket. „Olyan színes a tárháza a ritmus világának, a különböző népek zenéjének, hogy mindig van ötlet, hogy milyen zenekarokat, fellépőket szeretnének elhozni. Kifogyhatatlanok vagyunk ötletekből olyan szempontból, hogy milyen szemszögből mutassuk meg a különböző ritmusokat, zenekarokat, akik a ritmushangszerek köré épülnek. Tartalékban is vannak még fellépők, akiket szeretnénk megmutatni a következő években a csíkszeredaiaknak” – hangsúlyozta Sántha Zsuzsanna, a rendezvény egyik szervezője. Mint mondta,

az ez évi rendezvény egyik érdekessége, hogy ezúttal egy afrikai táncworkshopot is tartanak.

Hirdetés

„Eddig nem volt ilyesmire példa. Mindig keressük a ritmusok, a dobolások kapcsolatát a zenével, illetve a tánccal. Egész évben nyitott szemmel járunk, és az interneten is úgy nézelődünk, hogy ha szembejön egy olyan zenekar, amelynek látjuk a helyét a ritmusfesztiválban, akkor elkezdünk gondolkodni, hogy hogyan lehetne elhozni Csíkszeredába. Amikor felvesszük az előadókkal a kapcsolatot, kiderül, hogy belefér-e a költségvetésbe, ráérnek-e. Sok zenekar van tartalékban, akit már a tavalyi rendezvényre szerettünk volna hívni, de csak az idén ért rá. Ilyenformán már most szervezzük a jövő évit is.”

Kicsiknek és nagyoknak

Szombaton tíz órától ritmusovit tartanak a gyerekeknek Cserey Csabával, 11 órától afrikairitmus- és djembeworkshopot a szenegáli Cheikh Ibrahima Fall-Ibro vezetésével, majd egy órától afrikai táncworkshopot élőzenével a Maliból érkező Mariam Eliane Coulibaly vezetésével. Délután hat órától tartják a rendezvény megnyitóját, majd Cserey Csaba, Cheikh Ibrahima Fall-Ibro és Mariam Eliane Coulibaly lép színpadra. Őket követően a magyarországi Manaky és az amerikai Nick D'Virgilio látható, hallható. Vasárnap tíz órától ritmusovi, 11 órától a magyarországi Markó Ádám tart workshopot, délután egy órától Nick D'Virgilio, három órától pedig a magyarországi Krecsmáry Zsolt Reggae ritmusok című előadásán vehetnek részt. Hat órától kezdődik a koncertek sora, fellép az Ego Sum, Cserey Csaba, Markó Ádám, Kaltenecker Zsolt. Beatboxbemutatót tart a K-BEAT, majd a Nichtlosers koncertezik. Mindkét nap napközben hennafestés is lesz, és a gyerekeknek a Csíki Anyák Egyesület sátrában tartanak foglalkozásokat. Délután négy és hat óra között működik a jamkuckó, ahol hangszersimogató és -kiállítás is lesz. A koncertek után pedig jam sessionre, azaz közös örömzenélésre hívják az érdeklődőket a szervezők, és kérik, hogy aki teheti, vigyen magával ritmushangszert.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés