Fotó: Erdély Bálint Előd
Hét író kedvenc ételét kóstolhatja meg, ugyanakkor könyvbemutatókon, előadásokon is részt vehet az, aki ezen a héten Farkaslakára látogat.
2023. szeptember 18., 19:442023. szeptember 18., 19:44
Tamási Áron, Orbán Balázs, József Attila, Petőfi Sándor, Ady Endre, Adi Dobre és Bayer Zsolt kedvenc ételeiből válogathat az, aki ezen a héten étkezik a Kotyogó étteremben, ahol a már ismert Írók hetét tartják. A szervezők különböző programokkal is készülnek:
Kedden Gyöngyössy János Erdélyi képes krónikák című könyvét mutatják be (18 órától), majd Adi Dobre La masa presei című kötete kerül rivaldafénybe (19 órai kezdettel). Szerdán délután hat órától Puskás István A hadtápos című könyvét ismerhetik meg, míg
Pénteken ugyancsak 18 órától A Bűvölő – Udvarhelyszéki költők antológiája című kiadványt mutatják be.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.
Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.
2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
szóljon hozzá!