
Nyithatnak az iskolák, ám ezúttal is különböző forgatókönyvek alapján. Képünk illusztráció
Fotó: Kiss Gábor/MTI
Visszatérhetnek a diákok az iskolapadba február 8-ától, vagyis a következő félévtől – jelentette be Klaus Johannis államfő csütörtök délután, a Cotroceni-palotában tartott tanácskozást követően.
2021. január 14., 17:352021. január 14., 17:35
2021. január 14., 19:142021. január 14., 19:14
Mint kifejtette, ha nem lesz rosszabb a járványhelyzet a mostaninál, akkor megnyithatja kapuit a tanintézetek többsége. Az őszi iskolakezdéshez hasonlóan ezúttal is különböző forgatókönyvek szerint térhetnek vissza az iskolapadokba a diákok.
„Ez azt jelenti, hogy újra kinyit a legtöbb iskola, és a diákok visszatérnek az iskolába. Gyakorlatilag visszatérünk a decentralizált rendszerhez, amely figyelembe veszi a járvány alakulását az egyes településeken” – mondta az államfő.
A tárgyaláson Klaus Iohannis államfő meghívására részt vett Florin Cîțu kormányfő, Sorin Cîmpeanu oktatási, valamint Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter, Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár, valamint az Országos Közegészségügyi Igazgatóság (INSP) képviselői is.
A hatóságok ezúttal a korábbinál eggyel több forgatókönyvet dolgoztak ki az iskolák megnyitására.
A zöld forgatókönyv ott lesz érvényes ahol alacsony a koronavírussal fertőzöttek száma, azokon a településeken amelyek a zöld besorolás alá esnek, minden óvoda és iskola megnyithatja a kapuit.
A sárga forgatókönyv ott lép érvénybe, ahol 1,5 és 3 között van az ezer főre eső fertőzött, itt az óvodások, az 1–4., valamint a végzős, vagyis 8. és 12. osztályosok vehetnek részt jelenléti oktatásban, a többiek online folytatják a tanulást.
A 3 ezrelék fölött alkalmazott vörös forgatókönyv azt jelenti, hogy csak az óvodások és az elemi osztályosok térhetnek vissza a tanintézetekbe, a többiek maradnak az online oktatás mellett.
Egy korábban nem alkalmazott forgatókönyv is lesz ezúttal: ha egy településen a fertőzöttségi arány meghaladja 6 ezreléket, a helységet vesztegzár alá vonják, az iskolákat bezárják és online oktatásra térnek át.
Az egyetemek ugyanakkor saját hatáskörben döntik el, hogy a diákok mikortól térnek vissza a tantermekbe.
„Az egyetemi autonómia értelmében, minden felsőoktatási intézmény maga dönt arról, hogy milyen dátumtól kezdi el ismét a tantermi oktatást” – nyilatkozta Klaus Iohannis államfő.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!