
Fotó: Veres Nándor
Ingyenes, ujjbegyből történő vércukormérést végeznek egy nemrég megnyitott csíkszeredai diabetológiai szakrendelőben. Mint Máté Beáta diabetológus szakorvostól megtudtuk, a Temesvári sugárút 48. szám alatt található rendelőben hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 8 és 15 óra között, szerdán pedig 11 és 18 óra között várják az érdeklődőket.
2020. június 16., 19:032020. június 16., 19:03
Elsősorban a veszélyeztetett csoportokat célozzák a kampányukkal, tehát azokat, akiknél felmerül a cukorbetegség gyanúja (erre utaló tüneteik vannak), rizikófaktorral rendelkeznek (van cukorbeteg a családban, elhízás, szív- és érrendszeri betegség stb.), illetve a 45 év felettieket, akik esetében háromévente ajánlott a szűrés. Ettől eltekintve más, tünetmentes személyek esetében is elvégzik a vizsgálatot. Fontos, hogy
A szakorvos elmondása szerint a vércukormérést követően kiértékeli az eredményt, és amennyiben problémát észlel, további vizsgálatokat rendel el, majd segít a megfelelő étrend kialakításában.
A szükséges kezelés, életmódváltás és diéta meghatározása egy következő, mintegy egyórás konzultáción történik majd, ami küldőpapírral szintén ingyenes, mivel a szakorvos szerződésben áll az egészségbiztosítási pénztárral. Emellett dr. Kedves Zsuzsánna endokrinológiai konzultációkat is tart a rendelőben, ez a szolgáltatás viszont már díjköteles.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!