
A FSLI kifogásolja, hogy veszélyeztetettségük ellenére a pedagógusok immunizálására nem különített el pénzalapokat az állam. Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Ingyenes védőoltást kér a pedagógusok számára a Tanügyi Szabad Szakszervezet (FSLI) az oktatási minisztériumhoz intézett nyílt levélben, emlékeztetve, hogy az ország több iskolájában is influenzagócok alakultak ki. Ugyanakkor kifogásolják, hogy az oktatási, valamint az egészségügyi tárca továbbra sem dolgozta ki a pedagógusok esetében a foglalkozási betegségek jegyzékét, holott ezt is törvény írja elő.
2020. január 28., 13:472020. január 28., 13:47
A kollektív munkaszerződésbe foglaltak értelmében járvány esetén ingyenes védőoltásra jogosultak a pedagógusok, hívja fel a figyelmet az oktatási tárcához intézett nyílt levelében a Tanügyi Szabad Szakszervezet (FSLI), megjegyezve, hogy több tanintézetben is influenzajárvány van. Az érdekvédelmi tömörülés kifogásolja azt is, hogy a 2020-as állami költségvetésben nem biztosítottak pénzalapokat a pedagógusoknak szánt ingyenes védőoltásokra.
Soha nem is volt előirányozva pénzalap az országos költségvetésben a tanügyi dolgozók immunizálására, nem is emlékszik arra, hogy valaha kaptak volna ingyenes védőoltást, de ha volt is ilyen, semmiképp nem volt annyi vakcina, amennyi kellett volna – mondta megkeresésünkre Kocs Ilona, a tanügyi szakszervezet Hargita megyei területi vezetője. Hangsúlyozta,
ezért a szakszervezet követeli, hogy hivatalból utaljanak ki a tanügyi káderek számára ingyenes influenza elleni védőoltásokat. Most még a koronavírustól is tartani kell, mintha nem volna elég, hogy terjed az influenza, ráadásul utóbbi ellen még
nemhogy a pedagógusok számára – kifogásolta Kocs Ilona.
A pedagógusok esetében ugyanakkor a foglalkozási betegségek jegyzékének kidolgozása is várat még magára, dacára annak, hogy a kollektív munkaszerződésbe foglaltak értelmében már léteznie kellene a dokumentumnak. Akkor bérpótlékban részesülhetnének, illetve teljesen ingyenes kezelést kaphatnának azok a pedagógusok, akiknél a munkavégzéssel, munkahellyel közvetlen összefüggésbe hozható megbetegedést diagnosztizálnak – folytatta a hiányosságok sorolását az érdekvédelmi tömörülés területi vezetője.
A foglalkozási betegségekről azonban legfeljebb tervezet készült, de sosem lépett érvénybe, ami szerinte nem meglepő, hiszen az elmúlt harminc évben 28 oktatási minisztere volt az országnak, így folytonosság sosem volt a tárcavezetők munkájában.
A FSLI egyébként az év elején saját költségvetéséből magán egészségügyi biztosítást kötött azon tagjai számára, akik ezt kérték – országszerte mintegy 133 ezer tanügyi alkalmazottnak –, és igaz ugyan, hogy ez nemcsak szakmai ártalmakra visszavezethető betegségekre terjed ki, hanem általános egészségbiztosítás, de az is kevesebbe került volna vagy nem is lett volna rá szükség, ha érvényben lenne már a foglalkozási betegségek jegyzéke – magyarázta Kocs Ilona.
A pedagógusok valóban nem szerepeltek soha az influenza elleni ingyenes védőoltásra jogosultak listáján – erősítette meg lapunknak Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője, hozzáfűzve, hogy ha a kollektív munkaszerződés szavatolja ezt számukra, akkor az oktatási minisztériumnak kellene érvényesítenie a jogosultságot az egészségügyi tárcánál. Az igazgatóság vezetője egyébként
A korábbi években ugyanis volt már példa arra, hogy maradtak meg ingyenes influenza elleni oltóanyagok, és a gócpontok környékén a népegészségügyi igazgatóság felajánlotta azokat a pedagógusok számára, de akkor nem volt nagy érdeklődés a vakcinák iránt – emlékeztetett. Most viszont úgy tűnik, változott a helyzet,
és ez örvendetes – fogalmazott Tar Gyöngyi. Elmondta viszont azt is, hogy az idei költségvetésbe foglalt pénzkeretből nem a mostani, hanem az ősszel kezdődő, 2020–2021-es influenza elleni oltáskampányra készül fel az egészségügyi minisztérium. Így a szakszervezet kérése kissé megkésett, ugyanis az idei szezon oltóanyagai már elfogytak, valószínűleg legfeljebb akkor kaphatnak ingyenes védőoltást a pedagógusok, ha a szakminisztérium a közeljövőben újabb közbeszerzést ír ki vakcinák beszerzésére – vélekedett a népegészségügyi igazgatóság vezetője.
Egyébként Alexandru Rafila, a Romániai Mikrobiológiai Társaság elnöke az influenzás megbetegedésekkel kapcsolatban a Radio România Actualităţi műsorában azt nyilatkozta, hogy „semmiképpen nem lehet járványról beszélni”,
A megbetegedések miatt azonban országszerte már több iskolában is teljesen vagy egyes évfolyamokon felfüggesztették az oktatást, Bukarestben például kilenc tanintézetben szünetel a tanítás, köztük a magyar tannyelvű Ady Endre Elméleti Líceum napközijének kiscsoportjában is. Mint azt Tar Gyöngyi elmondta, Hargita megyében hasonló intézkedésre nem volt szükség, de már nagyon zsúfolt a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségek osztálya, ahol influenzás betegeket is kezelnek.
Több mint 140 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le a rendőrök szombat éjjel, egy átfogó ellenőrző akció keretein belül.
Tragikus kimenetelű közúti baleset történt vasárnapra virradóra Câmpulungon: egy fiatalember életét vesztette.
Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.
Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.
Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.
Hosszú kihagyás után idén érkezik a biztonsági játéknak ígérkező Star Wars-film, de Steven Spielberg is visszatér egy idegeninváziós sci-fivel. De nem csak ezeket nézhetjük az előttünk álló hónapokban. Nyári moziajánló.
A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.
A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.
Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.
Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.
szóljon hozzá!