Hirdetés
Hirdetés

Így oszlanak el a szakiskolai és szakközépiskolai osztályok Hargita megyében

Egyetem helyett. A szakiskolák elvégzése után már szakemberként is vállalhatnak munkát a végzősök •  Fotó: Veres Nándor

Egyetem helyett. A szakiskolák elvégzése után már szakemberként is vállalhatnak munkát a végzősök

Fotó: Veres Nándor

Miközben a rendhagyó tanév az otthonokba kényszerül, emelkedő tendenciát mutat a szakiskolák és szakközépiskolák kilencediktől induló osztályainak száma. Ellenben vannak tanintézmények, ahol nem minden osztályra volt elegendő jelentkező. 

Korpos Attila

2020. október 31., 16:532020. október 31., 16:53

2020. október 31., 17:052020. október 31., 17:05

A 2020-21-es tanév osztályok szerint változásairól Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő beszélt lapunknak, rámutatva, nem beszélhetünk arról, hogy szakosztályok szűnnének meg végérvényesen a megyében. Több esetben nem tudták elindítani a tervezett osztályokat, ennek leggyakoribb oka pedig a kevés jelentkező az illető szakra, szakokra.

Ennek tudatában kiderült,

a megyében három tanintézmény négy különböző osztályát nem tudták elindítani idén.

A gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskolában egy fél osztályról mondtak le, az iskola vezetőségétől kapott magyarázat szerint a 28 fővel tervezett középiskolai osztály fele mechatronika szakként, a másik fele vallás osztályként indult volna el. „Mivel utóbbira nem jelentkezett legalább tizennégy fő, így a római katolikus osztályrész nem tudott elindulni” – magyarázták. A székelykeresztúri Zeyk Domokos Technológiai Szakközépiskolában két tervezett osztályt nem tudtak indítani idén: a kertész- és a textil szakokra sem volt elegendő jelentkező. Ugyanakkor a borszéki Zimmethausen Szakközépiskolában egy pincér osztály nem tudott elindulni ebben a tanévben.

Hirdetés

Túljelentkezés miatt újabb osztály

Az érem másik oldalát megyeszinten az újonnan indult osztályok jelentik. Így egy román nyelvű kilencedik osztály indult természettudomány és filológia szakon Balánbányán. Megtudtuk, a félreeső településen mindössze kilenc magyar anyanyelvű diák volt, aki elvégezte a nyolcadik osztályt. A csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolában idén már igény volt román nyelvű szakiskolai osztályra is szakács profillal, így ez is elindulhatott. 

Mindössze egy új osztályt kellett indítsanak a megyében a meglévő szakosztályok mellett, ez a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában volt. Itt értelemszerűen a túljelentkezés állt a döntés hátterében

– tudtuk meg. 

Arra kérdésünkre, miszerint a megyében csökken vagy nő a szakosztályok száma, a főtanfelügyelő az utóbbit jelölte meg. Magyarázatként az utóbbi évek szakiskolai és szakközépiskolai kilencedik osztályok számait hozta fel. Ebből kiderült: 2017-ben 29, 2018-ban 30, 2019-ben 29, míg a legutóbbi tanév kezdetén már 36 szakiskolai osztály indulhatott el. A szakközépiskolai osztályok indulása az utóbbi évekre lebontva 33, 32, 33 volt, idén pedig ugrásszerűen 43 lett, amiből négy speciális osztály. A magyar és román nyelvű osztályok esetében a középiskolákban 58 magyar osztályra 19 román nyelvű jutott (az osztályok 24 százaléka román nyelvű), a szakiskoláknál 32 magyar és 4 román nyelvű osztály az arány. 

1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 19., kedd

Már nem penészes falak közt tárolják a liszteszsákokat – javuló élelmiszer-biztonság

Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.

Már nem penészes falak közt tárolják a liszteszsákokat – javuló élelmiszer-biztonság
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Elmondták a véleményüket az emberek az adóhatóság szolgáltatásairól

Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.

Elmondták a véleményüket az emberek az adóhatóság szolgáltatásairól
2026. május 19., kedd

Ügyvivő külügyminiszter: a NATO keleti szárnyán, köztük Romániában történik a legtöbb drónincidens

A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.

Ügyvivő külügyminiszter: a NATO keleti szárnyán, köztük Romániában történik a legtöbb drónincidens
2026. május 19., kedd

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklós több utcájában

Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.

Szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklós több utcájában
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Börtön is járhat a jövőben az egészségügyben dolgozók megfélelmlítéséért vagy a velük szembeni agresszióért

Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.

Börtön is járhat a jövőben az egészségügyben dolgozók megfélelmlítéséért vagy a velük szembeni agresszióért
2026. május 19., kedd

Elhunyt Scherer Péter színművész

64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.

Elhunyt Scherer Péter színművész
Elhunyt Scherer Péter színművész
2026. május 19., kedd

Elhunyt Scherer Péter színművész

2026. május 19., kedd

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett

Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.

Román vadászgép lőtt le egy ukrán drónt Észtország felett
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe

A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.

Ők viszik idén a labarumot és a bazilikajelvényt a csíksomlyói nyeregbe
2026. május 19., kedd

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik

A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.

A legszebb hímzett asztalkendőket keresik
2026. május 19., kedd

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint

A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.

Ekkor mondhatunk búcsút a kétszámjegyű inflációnak a jegybank szerint
Hirdetés