Hirdetés
Hirdetés

Igényelhető a fűtéspótlék Székelyudvarhelyen

A kis jövedelműeknek jár a pótlék novembertől márciusig. Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

A kis jövedelműeknek jár a pótlék novembertől márciusig. Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Átvehetők keddtől Székelyudvarhelyen a fűtéstámogatás igényléséhez szükséges formanyomtatványok, az igénylések leadási határideje pedig október 18-a – tájékoztatottak a polgármesteri hivataltól.

Kovács Eszter

2018. október 02., 12:382018. október 02., 12:38

2018. október 02., 12:402018. október 02., 12:40

Az igénylési íveket a tömbházlakók a lakástulajdonosi társulásoknál, a magánházban élők pedig a polgármesteri hivatal szociális osztályán, az 1-es számú irodában vehetik át, de ezek a hivatal honlapjának Közérdekű füle alatt is megtalálhatók és letölthetők.

A feltételekről

A 2011/70-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében november és március között fűtéspótlékra jogosultak mindazok a távhőt használó, illetve fával, gázzal vagy villanyárammal fűtő háztartások, ahol az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a 786 (családok esetében), illetve 1082 lejt (egyedül élők esetében). A vonatkozó rendeletben alkalmazott módosítások következtében a jelenleg családi pótlékban vagy szociális segélyben részesülőknek egy egyszerűsített típuskérést kell kitölteniük. Ez esetben a fűtéstámogatás odaítélésének elbírálása a már leadott igazoló okiratok alapján történik, csupán a lakás adásvételi szerződését vagy bérleti szerződését kell csatolni.

Hirdetés

A saját felelősségre kitöltött és aláírt formanyomtatványt személyesen kell benyújtani október 18-áig, a tömbházlakások esetében a lakástulajdonosi társulásoknál, a magánlakások esetében a polgármesteri hivatal szociális osztályán, az 1-es számú irodában. A polgármesteri hivatal illetékesei felhívják a figyelmet, hogy a hiányosan kitöltött kérésekre nem áll módjukban jóváhagyni a támogatást.

Tudnivalók

Fontos tudnivaló, hogy az igényléssel egy időben a következő igazoló iratokat is mellékelni kell a kérelmi csomaghoz: minden családtag személyazonossági igazolványának másolatát vagy a születési bizonyítvány másolatát, bírósági végzést örökbefogadott gyerek, gyerekelhelyezés vagy gyámkinevezés esetén, bírósági végzést gyerekeltartásról, a lakás adásvételi vagy bérleti szerződését, telekkönyvi kivonatát, a személygépjármű törzskönyvének másolatát.

Továbbá a jövedelmet igazoló aktákat: fizetésigazolást, nyugdíjszelvényt, munkanélküli-segélyről szelvényt, gyereknevelésről szelvényt vagy a végzés másolatát, illetve gázzal fűtők esetében egy gázszámlát, árammal fűtők esetében villanyszámlát.

Ezek hiányában a jövedelmet vagy annak hiányát igazoló irat szükségeltetik a pénzügyi igazgatóságról, illetve kézzel írt nyilatkozat az alkalmi jövedelmekről. Szükség esetén egyéb akta vagy banki betétekről számlakivonat. A honlapon ugyanakkor megtalálható azon javak listája is, amelyek kizáró jellegűek az igénylésnél.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt

Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Mureșannak van egy egyszerű javaslata a kormányválság feloldására

Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.

Mureșannak van egy egyszerű javaslata a kormányválság feloldására
2026. szeptember 23., szerda

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére

Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére
2026. szeptember 23., szerda

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
2026. szeptember 23., szerda

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése

A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése
Hirdetés