Igazgató nélkül az Energomur

Lemondott az Energomur vezetői tisztségéről Bauer Andrea. Hétfőn tartották a marosvásárhelyi melegvíz- és távhőszolgáltató vállalat részvényeseinek a közgyűlését, melyen több, a vállalat alkalmazásában álló személy is megjelent.

Fancsali Attila

2010. december 06., 20:372010. december 06., 20:37

2010. december 06., 22:542010. december 06., 22:54


„Az Energomur alkalmazottai oda jutottak, hogy kétségbeesett tettekre szánták el magukat. A kijáratnál vártak minket, és azzal fenyegettek, hogy nem engednek ki, ha nem szavazzuk meg számukra a fizetéskiegészítéseket. Megígértem nekik, hogy a következő részvényesi közgyűlésen tárgyalunk majd erről is. Néhány napon belül újra sor kerül a közgyűlésre, és akkor majd meglátjuk, sikerül-e döntést hozni erről” – nyilatkozta a citynews.ro hírportálnak Claudiu Maior alpolgármester.

Marosvásárhely alpolgármestere már több alkalommal is kérte, hogy Bauer Andrea mondjon le az Energomur vezetői tisztségéről, mindeddig hiába. Augusztusban, amikor az adóhivatal zárolta a melegvíz- és távhőszolgáltató vállalat bankszámláit, az igazgató kijelentette, nem mond le, csak akkor hagyja el a vezetői széket, ha a városi tanács úgy dönt, hogy elbocsátja.

Claudiu Maior a fent említett hírportálnak elmondta, szerinte későn adta be a felmondását Bauer Andrea. „Nem tudom a pontos okát annak, hogy miért mondott le a vállalat vezetői tisztségéről – úgy hallottam, hogy személyes okok miatt. Többet nem tudok. Bauer Andreának harminc napja van arra, hogy leadja a munkabeszámolóját, és majd azt követően döntjük el, hogy panaszt teszünk ellene, vagy sem” – mondta az alpolgármester.

Megpróbáltuk elérni Bauer Andreát, de többszöri próbálkozás után sem sikerült. Az igazgató lemondására az Energomur igazgatói tisztségéről, illetve annak körülményeire még visszatérünk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban

Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt
2025. december 25., csütörtök

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben

Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben
2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés