
Az érdeklődők betekintést nyerhettek a Caritas tevékenységeibe is
Fotó: Farkas Áron
Az egészséges és aktív életmód előmozdítása érdekében indított támogató csoportot a kézdivásárhelyi idősek számára a Gyulafehérvári Caritas. Az első, bemutató jellegű találkozót kedden délután tartották a Vigadó Művelődési Központ kistermében.
2024. április 23., 18:492024. április 23., 18:49
Az eseményen Hubbes Kinga, a Caritas regionális koordinátora köszöntötte a megjelenteket, bemutatva a szociális intézmény által Háromszéken nyújtott szolgáltatásokat, majd Bódi Rozália szociálpedagógus, az induló csoport vezetője ismertette a kezdeményezés célját, az időskor kihívásait és pozitív megélésének lehetőségeit, végezetül pedig
Hubbes Kinga érdeklődésünkre elmondta, tevékenységük során azt tapasztalták, hogy a céhes városban ugyan vannak időseknek szóló programok, azok mégsem tudnak minden érintettet elérni.
A jelenlevőknek Hubbes Kinga regionális koordinátor és Bódi Rozália szociálpedagógus tartott bemutatót
Fotó: Farkas Áron
– fogalmazott. Hozzátette: a terv megvalósítása érdekében együttműködnének minden olyan szervezettel, amely az idősekre fókuszál, nekik szervez programokat.
A Caritas képviselője kiemelte, hogy
Mind mondta, az orbaiszéki Zabolán 2022 óta működik hasonló támogató csoport, az öt fővel induló közösség mára 26 tagúvá nőtte ki magát.
Az alkalom játékos foglalkozással zárult
Fotó: Farkas Áron
„Látszik, hogy lelkesek, hogy akarnak, hogy vannak terveik.
– magyarázta Hubbes Kinga, hozzátéve, hogy Kézdivásárhelyen is egy hasonlóan aktív csoport létrehozása a céljuk.
A kéthetente, a Caritas kézdivásárhelyi székhelyén tartandó ingyenes tevékenységekhez bármikor lehet csatlakozni. További tájékoztatás a 0751-968 152-es telefonszámon, Bódi Rozáliától igényelhető.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
szóljon hozzá!