
Pénteken indította legújabb programját a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia – az idősek klubja az egyedülállók, a társaságra vágyó emberek számára kíván segítséget nyújtani. A klub működését a Caritas Családsegítő Szolgálat és önkéntesek segítik, a tevékenységekbe az egyháztanácsosok közvetlenül is bekapcsolódnak.
2010. november 28., 10:092010. november 28., 10:09
2010. november 28., 17:542010. november 28., 17:54
Sok az egyedül élő, társaságra vágyó idős ember – ezen visszajelzések késztették a Szent István-plébánia vezetőjét, hogy helyet adjon az idősek klubjának, melynek pénteken tartott első rendezvényére több mint húszan jelentkeztek. A klubtagok közösen döntötték el, milyen időpontban és rendszerességgel kívánnak találkozni, és arról is ők határoztak, milyen témakörökben szeretnének előadásokat hallgatni, milyen tevékenységeket folytatnának.
A lehetőségek széleskörűek, a heti rendszerességgel tervezett találkozókon alternatív gyógymódokkal ismerkedhetnek, egészségmegőrző programokon, egészségügyi előadásokon vehetnek részt, múltidéző beszélgetések, nótaestek, lelki gyakorlatok is lesznek, ugyanakkor filmnézések, kézimunkázás, csoportfejlesztő és memóriaedző játékok, kirándulások szerepelnek a tervek között. A klubtevékenységek bárki számára nyitottak, akik időnként kimozdulnának otthonuk magányából, kikapcsolódást és „bekapcsolódást” keresnek.
A Szent István-plébánia közösségi termébe keddi napokon 14–16 óra között várják a klubtagokat és csatlakozni vágyókat.
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.
Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
szóljon hozzá!