
Rászorulókhoz jutnak az adományok
Fotó: Balázs Katalin
Az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért akció keretében harminchét családnak lesz gazdagabb a húsvétja. Gyergyószentmiklóson sokan gondoltak most, ünnep előtt a nehézségekkel élőkre.
2017. április 13., 13:192017. április 13., 13:19
Friss kalács és tojás, édesség és tartós élelmiszerek kerültek a csomagokba, melyeket a napokban juttattak el a címzettekhez a gyergyószentmiklósi önkormányzat szociális osztályának alkalmazottai.
Együttérzésből jeles – így vélekednek az adománygyűjtők, hiszen
Fotó: Balázs Katalin
Húsvét előttre időzítették tehát az ajándékok továbbítását, és amint Fórika Krisztina, a gyergyószentmiklósi városháza szóvivője elmondta, harminchét családnak jut a csomagokból. Az adományok továbbítását felvállaló szociális osztály munkatársai úgy határoztak, ezen akció során az idős embereket, illetve fogyatékkal élőket keresik fel.
A szociális osztályon (a Kárpátok utcában, a volt szülészet épületében) továbbra is várják az adakozók jelentkezését. Aki húsvét előtt jelzi segítő szándékát, annak partnerei lesznek az önkormányzati alkalmazottak, hogy ajándékuk mihamarabb célba érjen.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!