2010-től a robogósok is nyilvántartási díjat fizetnek

Székelyudvarhelyen a helyi adók és illetékek mértéke a tavalyi évhez viszonyítva magánszemélyek esetében átlagosan 8,5%-al nőtt, a jogi személyeknél pedig maradt az 1,3%, melyet a könyvelési értékük alapján számolnak ki.

Máthé László Ferenc

2010. január 06., 16:182010. január 06., 16:18

2010. január 06., 16:442010. január 06., 16:44

Czika Edit, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal adók és illetékek osztályának vezetője példaként említette, hogy egy központi fekvésű, kétszobás tömbházlakás adója idén 117 lej, egy városszéli, nagyjából 100 négyzetméter körüli, átlagos családi ház adója idén 201 lej, míg egy 1400 köbcentiméteres motorűrtartalmú autó éves adója pedig 63 lej. A növekedés mértéke, ha az inflációt is figyelembe vesszük, mérsékelt – állapította meg Czika, aki kiemelte: a jogi és fizikai személyek egyaránt 10% kedvezményben részesülnek, ha március 31-ig befizetik összegeiket.

A 2010-es helyi adókra és illetékekre vonatkozó határozat számos újdonságot is hoz. Például a sárga rendszámú járművek után is éves illetéket kell fizetni: a robogók után évi 20 lejt, a nagyobb gépjárművek, például traktorok, egyéb mezőgazdasági gépek után pedig fizikai személyek esetén a tarifa 10 lej/200 köbcentiméter/év, jogi személyek esetén pedig 20 lej/200 köbcentiméter/év. Aki idén irat be egy robogót, vagy egy önmeghajtású gépet, nyilvántartási díjat kell fizessen, mely robogóra 52 lej, a többi járműre pedig 125 lej.

További újdonság, hogy egy külön illetéket léptettek érvénybe, mely kiváltásával a vendéglátóipari egységek meghosszabbíthatják nyitvatartási programjukat: alkalmanként 100 lejt, vagy éves szinten 10 lejt kell napjára befizetni. A hosszabbítás csak kérés alapján, öt nappal előre kérve történhet meg.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
Hirdetés