Ebben az évben is részesülnek tanév elején ingyenes tanszercsomagban a rászoruló általános iskolás diákok. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség több mint 11 ezer tanszercsomag beszerzésére bonyolítja a közbeszerzési eljárást. A tanszereket a diákok várhatóan szeptember folyamán megkapják.
2010. augusztus 25., 14:472010. augusztus 25., 14:47
2010. augusztus 25., 19:402010. augusztus 25., 19:40
A tanügyben is alkalmazott megszorítások ellenére idén is megmaradt a rászorulóknak ingyenes tanszercsomagot biztosító program. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség 287 542 lejt kapott arra a célra, hogy beszerezze az ingyenes tanszercsomagokat a megyebeli rászoruló diákok számára. Az intézmény tájékoztatása szerint az ingyenes tanszercsomagokból azon általános iskolás diákok részesülhetnek, akik családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az országos bruttó minimálbér ötven százalékát.
A tanfelügyelőség előzetes becslései szerint 11 274 diák részesülhet majd a támogatásban, a tanszercsomagot igénylők pontos száma azonban majd csak tanévkezdés után derül ki, akkor nyújtják be ugyanis igényléseiket az arra jogosult diákok.
Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő úgy vélte, hogy idén a lecsökkentett közalkalmazotti fizetések miatt valószínűleg több lesz az igénylő diák. Tanszercsomagot viszont a kapott összegből körülbelül ugyanannyit tudunk biztosítani, mint az előző években – mutatott rá a főtanfelügyelő. Elmondta, a lehetőségeket meghaladó igények esetén a legalacsonyabb családi jövedelmű diákoknak adják majd a tanszercsomagokat. Ferencz S. Alpár közölte, a tanfelügyelőség jelenleg a közbeszerzési eljárást bonyolítja a tanszercsomagok megvásárlására, a csomagok pedig várhatóan szeptemberben kerülhetnek a gyerekekhez.
Ebben az évben a rászoruló 1–4. osztályos diákok számára nyújtott ingyenes tanszercsomag értéke 25 lej, az 5–8. osztályos diákoké pedig 30 lej.
Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.
Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!