
Archív
Fotó: barabas akos
Úrvacsorai istentisztelettel tartják vasárnap a református közösségek az új kenyér, ősi nevén új búza zsengéjének ünnepét.
2018. augusztus 23., 21:262018. augusztus 23., 21:26
A héten bűnbánati istentiszteletekkel készültek a jeles napra, amely egyike az évi hét úrvacsorai alkalomnak.
Az ószövetségi hagyományra építkező ünnep a Mózes harmadik könyvébe foglalt ige szerint egyszerre törvény és örök emberi igény: hálát mondani a Teremtés Urának a mindennapiért. Az úrvacsorai alkalom egy falat kenyér abból az eledelből, amelyet Jézus az utolsó vacsorán nyújtott övéinek. Üzenete: hálaadás az Élet Kenyeréért.
Az új búza zsengéjének ünnepén rendszerint az idén aratott búzából sütött kenyér kerül az úrasztalára. Az aratókoszorú körül hálát mondanak a teli hambárokért, a szent zsengéért és a belőle készült, megáldható tésztáért.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!