Hirdetés
Hirdetés

Húszéves a Szent Kristóf-kápolna, egy héttel később lesz a gyilkostói sokadalom

Archív •  Fotó: Pethő Melánia

Archív

Fotó: Pethő Melánia

Rendhagyó módon egy héttel később, augusztus 1-jén rendezik meg a Gyilkostói Népművészeti Sokadalmat. A rendezvény ezúttal nem a Szent Kristóf-búcsú köré szerveződik, hanem az Egyfeszt Összművészeti Fesztivál keretében tartják meg. A gyilkostói Szent Kristóf-kápolna felszentelésének huszadik évfordulója alkalmából július 25-én lesz ünnepség.

Barabás Orsolya

2021. július 21., 14:342021. július 21., 14:34

2021. július 21., 14:392021. július 21., 14:39

A Gyilkostói Népművészeti Sokadalom hagyományos rendezvénye a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központnak, amit korábban mindig Szent Kristóf napjával és a búcsúval összekötve tartottak meg.

„Mivel az Egyfeszt társszervezői vagyunk, és a két dátum nagyon közel lett volna egymáshoz, illetve az ötletelés során arra is hangsúlyt fektettünk, hogy a Gyilkostónál minél színesebb program legyen, úgy döntöttünk, hogy augusztus 1-jére tesszük” – ismertette Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója.

Hirdetés

Ezúttal új nevet is adtak a rendezvénynek, játszva a sokadalom szóval: Sok a dalom címet viseli a többórás zenei és táncprodukcióval tarkított, több helyszínen megszervezett program. Délelőtt tizenegy órától kezdődik a Gyilkos-tó partján a kézművesvásár, majd egy órától többórás zenés-táncos produkció lesz. Fellép Nisztor Mihály és zenekara, akiknek nagyon színes a repertoárjuk, a hagyományőrző gyimesi és székelyföldi népzene és néptánc mellett román dalok, magyar nóta, klasszikus operett és világslágerek is elhangzanak majd.

Idézet
Ezúttal nem egy színpad lesz, hanem a tópart több pontján, több formációban zenélnek majd, többek között egy különleges helyszínen, a tó kifolyása melletti sziklán nemrég elkészült kilátón is lesz koncert

– részletezte Fórika Sebestyén. Emellett komolyzenei koncertet ad a Kósa&Friends Kamaraegyüttes, és lehetőség lesz a Kis-Cohárdon található via ferrata kipróbálására is, ehhez előzetes regisztráció szükséges a 0741–131020-as telefonszámon.

A Gyilkostói Sok a dalom tehát augusztus 1-jén lesz, de egy héttel korábban, július 25-én Szent Kristóf napján is különleges eseménynek ad otthont a Gyilkos-tó – tudtuk meg Keresztes Zoltántól, a Szent István-templom plébánosától. Idén ünneplik a Szent Kristóf-kápolna felszentelésének húszéves évfordulóját. A búcsús szentmise vasárnap délután egy órától lesz, amelyen Tamás József nyugalmazott segédpüspök fog prédikálni, aki két évtizede felszentelte a gyilkostói kápolnát. A szentmisét követően ünnepélyes székelykapu-avatásra is sor kerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Kifogásolható és rosszul tárolt élelmiszerek miatt közel 4 millió lej értékben bírságolt a fogyasztóvédelem

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) április 6. és 9. között több mint ezer gazdasági szereplőnél végzett ellenőrzéseket, és megközelítőleg 3,8 millió lej értékben szabott ki bírságokat.

Kifogásolható és rosszul tárolt élelmiszerek miatt közel 4 millió lej értékben bírságolt a fogyasztóvédelem
2026. április 09., csütörtök

Semjén Zsolt: szükség van minden magyar kiállására

Részvételre buzdítja a határon túli magyarokat az országgyűlési választásokon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt: szükség van minden magyar kiállására
2026. április 09., csütörtök

Új korszak kezdődik: megérkezett a Da Vinci robot a csíkszeredai kórházba

Leszállították azt a 14,5 millió lejes Da Vinci robotsebészeti eszközt a csíkszeredai kórházba, amellyel a jövőben minimális beavatkozással és nagyobb precizitással végezhetnek elsősorban onkológiai műtéteket. A gépeket a sajtónak is megmutatták.

Új korszak kezdődik: megérkezett a Da Vinci robot a csíkszeredai kórházba
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Megélhetésükért aggódnak, a politikusok segítségét kérték a vegyipari kombinát alkalmazottai

A marosvásárhelyi vegyipari kombinát és a Romgaz közötti tárgyalásokat nem tudják befolyásolni, de a miniszterelnök segítségét kérik a műtrágyagyár megmentése érdekében – ígérték a szakszervezeti vezetőkkel találkozó Maros megyei parlamenti képviselők.

Megélhetésükért aggódnak, a politikusok segítségét kérték a vegyipari kombinát alkalmazottai
2026. április 09., csütörtök

Közel 500, feketén foglalkoztatott alkalmazottat azonosított a munkaügy

A munkaügyi felügyelőség több mint 7 millió lejre rótt ki bírságokat néhány nap alatt, és közel 500 feketén dolgozó személyt azonosított – hívta fel a figyelmet csütörtökön a munkaügyi miniszter.

Közel 500, feketén foglalkoztatott alkalmazottat azonosított a munkaügy
2026. április 09., csütörtök

Dani Kinga emléknapot szervez a Háromszéki Közösségi Alapítvány

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) pénteken Dani Kinga Emléknapot szervez a Domb utcai mozgásparkban. Az esemény célja a kiváló sepsiszentgyörgyi sportoló emlékének megerősítése, valamint a játszótér kellemesebbé tétele.

Dani Kinga emléknapot szervez a Háromszéki Közösségi Alapítvány
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Áprilisi tél: hóréteg alakult ki a magasabban fekvő régiókban

Visszatért a tél április közepén a hegyvidéki térségekbe: csütörtökön vékony hóréteg rakódott le Hargitafürdőn és a Madarasi Hargitán is: a webkamerák felvételei havas tájat mutatnak a szeszélyes áprilisi időjárás következtében.

Áprilisi tél: hóréteg alakult ki a magasabban fekvő régiókban
2026. április 09., csütörtök

Próbaérettségi: javultak az eredmények tavalyhoz képest

Lezárult a próbaérettségi dolgozatainak javítása, és az eredményeket továbbították a tanfelügyelőségeknek, illetve az iskoláknak – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.

Próbaérettségi: javultak az eredmények tavalyhoz képest
2026. április 09., csütörtök

Afrikai sertéspestist mutattak ki egy elhullott vaddisznóban Kápolnásfalu közelében

Afrikai sertéspestis jelenlétét igazolták egy elhullott vaddisznóban a „Gödrös” nevű területen – tájékoztatták a sertéstartó gazdákat az illetékes hatóságok.

Afrikai sertéspestist mutattak ki egy elhullott vaddisznóban Kápolnásfalu közelében
Hirdetés