Húsz év alatt kihunyt a gyertyák lángja?

Marosvásárhelyen minden idők legnagyobb tömegmegmozdulása ezelőtt 20 évvel, 1990. február 10-én történt, amikor százezer ember, kezében könyvvel és égő gyertyával vonult át a városon, nemzeti identitásunk, nyelvünk, iskoláink megtartásának, megvédésének érdekében.

Bakó Zoltán

2010. február 11., 17:422010. február 11., 17:42

2010. február 11., 22:002010. február 11., 22:00

Galéria

Délután 3 órakor a Bolyai téren gyülekezett a tömeg, akkor még a legelszántabb, legkitartóbb és legszebb reményeket ringatók sem merték volna gondolni, hogy százezernél több ember mozdul meg egyszerre, egy hatalmas áradatban Marosvásárhelyen. Az érdekvédelmi szervezet ugyanis egyszerre több településen hirdetett meg gyertyás-könyves felvonulást. A város üzleteiből hirtelen eltűntek a gyertyák, hogy aztán a Bolyai téren, a főtéren, vagy a városháza mellett elhaladva lobbanjanak lángra. Némán haladt a tömeg, csak a halk léptek hallatszottak, s valami bíztató, erőt és hitet adó alig érzékelhető mormogás sejlett csupán. Még az amúgy hangoskodók is visszafogták magukat. A főtéri járdákon a látványtól meg-megálló járókelők – többségükben többségiek – megbabonázva nézték a néma menetet, és sokan elismerően bólogattak. Az elszánt méltóság, az igazuk tudatában mindent felvállaló magyarok látványa még azokból is elismerő szavakat csalt ki, akik amúgy semlegesek, vagy épp ellenségesek voltak korábban.

Történések sorozata

Galéria
Január 25-én Ion Iliescu FSN-, később államelnök szeparatizmust kezdett emlegetni. Ettől sokan felkapták a fejüket, hisz addig dühöngött a testvériség és záporoztak az ígéretek. Közben a Bolyai Líceum körüli vita egyre jobban kiélezte a már január végén feszültté vált helyzetet. Február 7-én megalakult a Vatra Românească kulturálisnak álcázott magyarellenes szervezet és 9-én már román nemzetiségű diákok tüntettek Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatás ellen, ami az ilieskánus szemlélet szerint is szeparatizmust jelent. Ennek során megvertek tizenhét magyart és egy tévéoperatőrt. A történethez hozzátartozik, hogy ugyanezen a napon Sepsiszentgyörgyön mintegy 40.000 személy tüntetett a magyar nyelvű oktatásért. Az RMDSZ 10-ére hirdette meg a gyertyás-könyves csendes, békés tüntetést. Az előtte való napokon a marosvásárhelyi postáról uszító jellegű táviratokat küldözgettek a nagyobb román-lakta városokba.

Végeláthatatlan sor

Galéria
A Bolyai térről elinduló tömeg lassan, vontatottan és mindenek fölött nagy csendben hömpölygött alá a városba. A tüntetés mibenlétéről csak a magasba emelt táblák tájékoztattak – magyar iskolákért tüntetünk; magyar sulit, magyar szót; suntem maghiari din România; demokráciát kérünk, de nem fejadagra; egyenlő esélyeket mindenkinek.
Valahol a cifra palota környékén kapcsolódtam a tömeghez, amikor néhányan azt suttogták – a tömeg a Bolyai téren még áll, annyian vannak, hogy nem tudnak elindulni. Amikor pedig a Sportcsarnok elé értünk, jött a hír – a sor vége még valahol a főtéren van.
A felvonulók a templomok harangjainak zúgása közepette érkeztek, szervezetten és fegyelmezetten. Mindenkinek a kezében könyv és égő gyertya volt, a felvonulók a Sportcsarnok előtt imádkoztak, elmondták a Miatyánkat. Ott voltak a magyarság jeles képviselői, élükön Sütő Andrással, aki a néma tüntetés végén rövid beszédben köszönte meg a résztvevők fegyelmezett magatartását és a magyarság jogos ügyében kifejtett fáradozásait. „Ezzel a némasággal, fegyelmezettséggel, példás emberi magatartással többet mondtunk el, mint szónoklatok egész sorával. Az el nem hangzott szónoklatok eszméi és gondolatai, törekvései, vágyai kinek-kinek a szívében élnek, elméjében és törekvéseiben hatnak a jövőben is” – mondta akkor.

Visszhangok

A marosvásárhelyi román nyelvű rádióadásban elismerően szóltak a minden rendzavarás nélküli néma tüntetésről. A városi rendőrség egy riportban megszólaló képviselője megnyugtatónak nevezte a békés, csendes demonstrációt. A világ közvéleménye és sajtója is felfigyelt a marosvásárhelyi hatalmas, békés – és szinte minden sajtóorgánum szerint – jogos tüntetésre.
Lassan közeledett március 16–22.

Húsz év után néma csend

Galéria
Az eltelt húsz év nem erősítette, inkább fakította a tüntetés emlékét. Februári 10-én csak olyasmikről olvashattunk, hogy az oktatásügyi miniszter kijelentette: támogatja a kisebbségek anyanyelvén történő oktatás ösztönzését, és a multikulturalizmus hívének vallotta magát. Meg azt, hogy erőszakoltak, kocsmából emlékházat alakítottak, elhunyt a lesifotósok királya, Marosvásárhelyen járt az igazságügy-miniszter, adományokat vár a Vöröskereszt... Egy árva hang sincs arról, hogy 20 évvel ezelőtt itt egy Európát is foglalkoztató tüntetés volt. Pedig annak méltósága, nagyszerűsége megérdemelné, hogy emlékezzünk rá. Legalább a kerek évfordulókon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére
2025. augusztus 14., csütörtök

Drágítással tartanák távol a ruhában fürdőzőket a Víkendteleptől

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi Víkendtelep: tele vannak a csúszdák, zenei aláfestéssel lehet csobbanni és napozni, a játszótereken is sok a gyerek. A ruhástól fürdőzőkre és a csónakázót beborító zöld növényzetre azonban még keresik a megoldást.

Drágítással tartanák távol a ruhában fürdőzőket a Víkendteleptől
2025. augusztus 13., szerda

Pénzt találtak egy marosvásárhelyi autóbuszon, keresik jogos tulajdonosát

A Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat egyik járatán jelentős összegű pénzt találtak, amelyet a becsületes megtaláló átadott a cégnek. Amint a felhívásban olvasható, keresik az elveszett pénz tulajdonosát, hogy visszakaphassa az összeget.

Pénzt találtak egy marosvásárhelyi autóbuszon, keresik jogos tulajdonosát
2025. augusztus 13., szerda

Meghibásodott elektromos vezeték okozott tüzet Maros megyében

Tűz ütött ki egy gazdasági melléképületben szerdára virradóra a Maros megyei Meződombon, egy személyt pánikroham miatt kellett orvosi ellátásban részesíteni.

Meghibásodott elektromos vezeték okozott tüzet Maros megyében