
Dézsi Zoltán kézjegyével ajánlotta regényét
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Gyergyószentmiklóson a Békény-parti Pro Art Galéria adott otthont Dézsi Zoltán Hűség és hűtlenség I. című regénye bemutatójának. Az eseményen Színes Mezőség címmel állították ki Vetési László lelkipásztor, Váradi Péter Pál fotóművész és a könyv szerzőjének a Mezőségről készített fotóit.
2018. október 11., 15:322018. október 11., 15:32
Újra itthon és különleges könyvvel, ezúttal regénnyel jelentkezett Dézsi Zoltán. Írói pályájáról, a most megjelent kötetéről beszélt, mely két idősíkon futó, de egybeforró két életút története.
A könyvet Bajna György újságíró mutatta be. „Olyan könyvet ajánlok, amit nem tudtam letenni. Az első részt emlékeztető bosszantóssága, a másodikat Szabados György vallomásai miatt.
Elhihetik, gazdagabbak lesznek elolvasása után. A kimondottak és ki nem mondottak egyaránt fontos fogódzót jelentenek, jelenthetnek, hiszen az erdélyi lét mindig tartogatott és tartogat meglepetéseket.
– méltatta az alkotást Bajna.
A regényből részletet olvasott fel Fórika Sebestyén, a készülő, Hűség és hűtlenség második kötetéből pedig a szerző nyújtott ízelítőt.
Az esemény hangulatát Antal Csenge hatodik osztályos tanuló mezőségi dalcsokra, illetve Siklódi Emese és Polgár Szabolcs fuvola- és zongorajátéka tette színesebbé.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!