
Fotó: illusztráció
Szerdán, december 9-én ismét közvitát szerveznek Székelykakasdon a hulladékátrakó-állomásról. A megyei tanács vezetősége szerint már csak a környezetvédelmi engedély kibocsátását várják a nagyszebeni székhelyű regionális hivataltól. Ha ez meg lesz, akkor a projektet küldik Brüsszelbe.
2009. december 08., 18:572009. december 08., 18:57
2009. december 08., 19:392009. december 08., 19:39
Fotó: illusztráció
„A lakosságnak bemutatjuk azt az egészségügyi szaktanulmányt, amely egyértelműsíti, hogy semmiféle káros hatása nem lesz az átrakó-állomásnak” – mondta Lokodi Edit Emőke tanácselnök.
Hozzátette, a kompromisszumot keresik a kakasdi lakossággal, de szerinte valami erőltetett „ügy” mehet végbe, mivel Ákosfalván is ugyanolyan helyzetben vannak az emberek, de ott nem ütköztek ilyen ellenállásba. Lokodi Edit elmondta, abban az esetben sincs veszélyben a projekt, ha a kakasdiak továbbra is elutastják – vagy ahogy kilátásba helyezték: népszavazást követelnek, mivel a nagyszebeni hivatal csak akkor nem adja meg a szükséges engedélyt, ha alapos ellenérveket sorakoztatnak fel a terv megvalósítása ellen. „Kértem a polgármestert, hogy egyeztessen, s cseréljék el a szóban forgó telkeket” – fogalmazott Lokodi Edit. Valer Băţagă projektfelelős szerint az átrakó-állomás megépítése előny a kakasdiak számára, mert így felszámolják és az uniós követleményeknek megfelelően semlegesítik a meglevő jelenlegi, ökológiai bombának számító nyílt, szabadtéri szeméttelepet.
Anyagi károkkal járó balesetet okozott egy 22 éves fiatalember Marosludason. Az autó előbb egy betonpillérnek, majd fáknak és egy hídfőnek csapódott, végül pedig az árokban kötött ki.
Két helyszínre is ki kellett vonulniuk a Maros megyei tűzoltóknak az elmúlt éjszaka. Marosludason közúti balesetnél, Libánfalván pedig lakástűznél avatkoztak be.
A rendőrség március óta még mindig csak vizsgálódik annak a tulajdonosi társulási adminisztrátornak az ügyében, akit milliós sikkasztással vádolnak. A vízszolgáltató, amelynek a legtöbbel tartoztak a lakótársulások, részben megkapta pénzét.
December 5-én ünnepi programokkal, kóruskoncerttel és látványos fényben úszó megnyitóval veszi kezdetét a marosvásárhelyi karácsonyi vásár, amely több mint egy hónapon át várja a látogatókat.
A marosvásárhelyi önkormányzat 42 millió lejt csoportosított át a korábbi évek többletéből, hogy stabilizálja a város költségvetését és biztosítsa a működési kiadások, valamint a folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csütörtökön különleges kiállításnak adott otthont: a megye rezidenciális központjaiban lakó, fogyatékkal élő alkotóinak művei kerültek a közönség elé. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb hely számukra.
Egy autó felborult, a benne rekedt női sofőrt a tűzoltók szabadították ki csütörtök délelőtt a Maros megyei Körtvélyfája és Oláhpéterlaka között.
Megoldást keres a marosvásárhelyi önkormányzat a víkendtelepi vendéglők és nyaralóházak bérleti szerződésének lejártára. Hosszú távú bérleti konstrukciót ajánlanak a bérlőknek, továbbá egy fedett szálláshelyet és lakókocsik fogadására alkalmas kempinget.
Tűz ütött ki egy lakóházban Marosvásárhelyen, a Honvéd utcában szerdán este, a tűzesetben egy idős férfi életét vesztette.
Marosvásárhely új testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe kezdett Debrecennel. Már zajlanak a tárgyalások, amelyek gazdasági, kulturális és oktatási lehetőségeket nyithatnak, miközben a „kihűlt” testvérvárosi kapcsolatokat is felélesztik.