
Fotó: Kovászna Megye Tanácsa sajtóirodája
Újra kapnak ingyen tízórait a háromszéki iskolások csütörtöktől. Kovászna megyében az elmúlt iskolai tanévben egyáltalán nem kaptak tejet, kiflit és almát a gyerekek, és az idei első félévben sem sikerült beindítani a programot.
2019. február 20., 17:322019. február 20., 17:32
Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke lapunknak elmondta, négy évre írták alá a keretszerződést, és csütörtöktől már megkapják a diákok a tízórait. A tej-kifli-alma programot sokáig a törvénykezés módosítása és a bürokrácia miatt nem sikerült beindítani.
A törvény módosítása lehetővé tette, hogy a program lebonyolításához szükséges összeget a megyei tanács leossza a helyi önkormányzatoknak, ezt a Kovászna megyei tanács megtette, így 38 helyi önkormányzat vállalta, hogy közvetlen odaítéléssel megbíz – lehetőleg helyi – vállalkozásokat, amelyek ellátják az iskolákat tejjel, kiflivel és almával.
Háromszéken az ingyen tízórai program költségvetése a második iskolai félévre meghaladja az 1,2 millió lejt, ebből a pénzből 23 500 gyereknek biztosítják a tejet, kiflit és gyümölcsöt.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Egy román-bolgár cégtársulás nyerte az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as sztráda második, Târgu Frumos és Lețcani közötti 28,6 kilométeres szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást – jelentette be a közúti beruházásokért felelős társaság.
Mihail Tîrnoveanu húsvétvasárnap Bölönben vonult fel, ahol a helyiek szerint uszító és történelemhamisító állítások hangzottak el. A történtek miatt megszólalt Kozma Albert unitárius lelkész is, aki közösség elleni támadásról beszélt.
Hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett kedden délelőtt JD Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke és felesége, Usha Vance.
A tavalyi negyedik negyedévben 9454 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 0,4 százalékkal nagyobb mint 2025 harmadik negyedévében; a kiadások átlagösszege 8075 lej volt, ami a jövedelem 85,4 százalékát jelentette.
Első- és másodfokú riasztásokat adtak ki a meteorológusok kedden a rossz idő miatt: a magas hegyvidéken hóviharokra, az ország többi régiójában heves szélre kell számítani szerda estig.
Várja a találkozót „jó barátjával, Orbán Viktorral” JD Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, aki erről a Budapestre indulás előtt nyilatkozott újságíróknak.
Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.
Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalatok pedig a nemzetközi piachoz igazodó árakon vásárolnak – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
szóljon hozzá!