
Fotó: Pinti Attila
Egyedi régészeti kiállításra készülnek a Csíki Székely Múzeumban: honfoglalás kori temetők leleteit mutatják be a nagyközönségnek. A miskolci Herman Ottó Múzeum átalakított tárlatát Elit alakulat 2.0 címmel nyitják meg novemberben.
2019. október 15., 18:252019. október 15., 18:25
2019. október 15., 18:262019. október 15., 18:26
Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója elmondta, a magyar kormány 20 millió forintos támogatásával valósíthatják meg az Elit alakulat 2.0 című régészeti kiállítást a múzeumban. „Erdélyben egyedül Csíkszeredában lesz látogatható a tárlat, mely múzeumunk számára is különlegesnek számít, hiszen ilyen, klasszikus értelemben vett régészeti kiállításunk még nem volt” – mondta a múzeumigazgató.
így lett az új tárlat neve Elit alakulat 2.0. A honfoglalás kori temetők leleteit bemutató kiállítás november 20. és 2020. április 20. között lesz látogatható a Csíki Székely Múzeumban.
Pusztai Tamás, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, a kiállítás kurátora a tárlat részleteit ismertette. Mint fogalmazott, a kiállítás 73 emberről szól, akiknek sírját az észak-magyarországi Karos községben tárták fel a miskolci régészek, Révész László kutató vezetésével.
– a melléjük temetett presztízstárgyakból, méltóságjelvényekből következtetve erre.
Pusztai Tamás
Fotó: Pinti Attila
A magyarság történetének legszebb tárgyi emlékei között találhatók egyebek mellett az aranyozott ezüst veretes övek, a veretekkel díszített szablyák, tarsolylemezek, az aranyozott ezüst női hajfonatkorongok, vagy a napkorong jelképével díszített készenléti íjtegez, valamint számos pénzérme. A kutatók e tárgyakból kiindulva feltételezik, hogy ennek a közösségnek a tagjai a honfoglaló magyar fejedelmi kíséret tagjai lehettek, több hadjáratban is részt vettek, és akiket végül 895–900 között temettek el.
A kurátor kitért arra, hogy a kiállítást három teremben mutatják be:
az elsőben egyebek közt a temetőtérképet, a régészeti forrásokat teszik közzé;
a másodikban a kutatás módszertanát ismertetik, rendszerezve a talált leletanyagot;
a harmadikban pedig, amely egyfajta pihenőterem lesz, egy digitális alkalmazás segítségével tárhatnak fel egy vezéri sírt a látogatók, továbbá egy a tárlat anyagából készült kvízjátékban is részt vehetnek.
Fotó: Pinti Attila
„A tárgyi leletek szolgálnak arra, hogy egyfajta képet kaphassunk arról, miként élhettek ezek az emberek. Nem kívánunk kész és abszolút igazságokat tárni a látogatók elé, összefüggéseket kereshetnek, kérdéseket vethetnek fel a kutatással kapcsolatban” – tette hozzá a kurátor.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
szóljon hozzá!